Nem tudok címet adni.

Ma már csak gyalogosan járunk a valamikori örömökkel, élményekkel teli bringaúton.

Végre megnyílt a délbudai bringaút.

 Ilyenek voltak a felhők kora délután.

 Ez a kettő már az M0 n túl, Nagytétényben készült.

Igen, megnyílt. Igaz, hogy még nincs végig aszfaltozva, és ha nehezen is , de végig lehet menni rajta.


Napok óta nem lehetett bringázni, mert esett az eső. Ma viszont nagyon szép idő volt, ezért délután előhoztam a bringát, és elmentem bringázni. Kicsit fújt a szél, de azért mentem. Folyton azon gondolkodtam, hogy meddig menjek. A kíváncsiság egyre tovább lendített, és csak tekertem előre, mindig új és megint új cél megjelölve.  De miután a régi megszokott út nagyon jól bringázható volt, hát csak tekertem egyre tovább. Elértem a régi laktanyát, majd tovább a falemez gyárat, és minden út jó, aszfaltos volt, hát mentem tovább. Elértem Horgásztelepet, majd a Háros szigetet. és már ott is voltam az M0-nál. Majd Dunatelep ahol fordulni szoktam. Végig mentem mindkét nyúlgáton, fordultam és jöttem hazafelé.
Meglett a szokásos 23km. Ma még nem fotóztam, de a Háros sziget környéke most is pont olyan szép mint régen volt, ezért ha sikerül holnap is menni akkor fotózni is fogok.

És még mindig hisznek az embercsempészeknek!

Ma reggel is mentem bringázni. Már előre összeszorult a gyomrom, hogy vajon mit fogok találni.
Találtam! Még mielőtt kiértem volna a Duna partra, de ahhoz nagyon közel, egy út menti zöld területen megláttam egy csoportot. Egy fiatalember telefonnal a kezében járkált, beszélni próbált az általa hívottal, de úgy láttam, hogy nem sikerült neki. A többiek, felnőttek gyerekek vegyesen,  a földön fekve aludtak. Egy fiatal nő láthatóan többiek a többiek álmát vigyázta, mert az egyik gyerek mellett ülve halkan beszélgetett a telefonálni szándékozó fiatalemberrel. Rájuk köszöntem, és megálltam, barátságosan visszaköszöntek. Kérdeztem, hogy honnan hová, és megint az volt a válasz, hogy Szíria, Németország. Azt nem kérdeztem, hogy hogyan, mivel, kivel, mert erre úgy sem kaptam volna választ, mert nem adják ki azt akiről elhiszik, hogy segíteni akar nekik! Na én pont ettől a fajta segítségtől féltem őket, de ők még mindig bíznak! Sőt, hogy Merkel kijelentette, hogy az összes Szíriából érkezőt befogadják, és nem tűri a bevándorlás, és bevándorló ellenességet, (amivel én teljesen egyetértek), nálunk úgy alakul ahogy látjuk, hogy alakul, hát a lehető leggyorsabban igyekeznek elhagyni Magyarországot. Még akkor is ha nem kevés kockázattal jár az remélt utazás.
Megkérdeztem, hogy fotózhatom-e a csoportot, azt mondták, hogy nem! Így nem is fotóztam, mert nem az én szándékom a fontos, hanem az, hogy ők mit akarnak, elfogadják-e , hogy nyilvános legyen, hogy adott időben éppen hol vannak, és mire készülnek.
Elköszöntem tőlük, majd kb egy óra múlva jöttem vissza felé, akkor szedelődzködtek. Megálltam megint, jó utat kívántam nekik, és elköszöntem tőlük.

A másik helyen is láttam négy fiatalember, éppen egy taxissal beszéltek, majd a taxi elment. Ők maradtak. Arról sincsenek kétségeim, hogy ők mire vártak.

Már második reggel jövök haza sírva a reggeli bringázásból.

Igen ez így igaz! És ez az oka annak is hogy két éves szünet után megint írjak erre a blogra.

Most is, mint már évek óta minden reggel megyek bringázni a Délbudai bringaútra. Hosszú ideig nem történt semmi rendkívüli, azt a néhány defektet kivéve amit a bringaút mentén burjánzó királydinnye okozott. Egyik reggel feltűnt, hogy bringaút egyik végén több gyalogos ember téblábol, és egy van köztük akit minden reggel látok és állandóan telefonál. Tegnap reggel felmerült bennem a gyanú, hogy nem véletlen, mert mire visszafelé jövök a bringaúton már nincsenek itt az emberek. Lehet, hogy kocsira várnak amit a telefonos rendel oda, hogy elszállítsa az embereket. Akkor ez nem lehet más mint embercsempészet. De tegnap reggel nem volt ott a telefonos, és mire visszaértem a fiatalok még mindig ott voltak. Az aszfalton szanaszét fekve egy kivételével aludtak. Megkérdeztem őt, hogy kicsodák és honnan jöttek. Menekültek,  szírek, és Németországba mennek.
Van egy  K9-s ismerősöm megbeszéltem vele, hogy mi jutott eszembe. Ő is elment arra a kutyával, de mire ő odaért már ott voltak a rendőrök, és elvitték azt a néhány fiatalt aki akkor reggel várakozott.

Ma reggel is volt meglepetés. A Szavolya park sarkánál, a hatos mentén egy családot láttam meg. Anya, apa, és négy gyerek.

 Ott az utolsó  fa alatt. Mentem vásárolni, és nem tudtam megállni, hogy ne vegyek annyi gyümölcsöt hogy nekik is jusson, meg ásványvizet, hogy inni is tudjanak.
Mikor pakolásztam a bringa csomagtartójába, láttam hogy egy férfi is odamegy hozzájuk, és ad nekik valamit. Nem csak nekem jutott eszembe, hogy segíteni kéne.
Odavittem neki a gyümölcsöt meg citromos ásványvizet. Nagyon köszönték. Ami az együttérzés mellett feltűnt, hogy már a gyerekek is beszélnek angolul. Gondolom a koruknak és fejlettségüknek megfelelő szinten. Aranyosak, kedvesek voltak  és már csak azt sajnáltam nem vettem nekik valami játékot, vagy képeskönyvet. Megkérdeztem az apát, hogy csinálhatok-e róluk egy fényképet, azt mondták, hogy nyugodtan, sőtt a gyerekek nagyon örültek neki.

                                                             Íme a fotó.
Majd elköszöntem, és bevallom sírva jöttem haza. Mit vétettek ezek az emberek, hogy így kelljen végig szaladniuk a világot, azért hogy legalább a puszta életük biztonságba legyen. És ezt, még így futva is csak némi szerencsével érhetik el. Szerencse ahhoz kell, hogy elkerüljék az embercsempészek "segítségét".

Státusváltás!

Jelentem, hogy már nem fogok megbolondulni, mert már nincs rá szükségem, mert komoly lelki tusa után macskabarátból váltottam ETETGETŐVÉ!

A következő történt, egy reggel azt láttam, hogy a macskák hiába várnak a reggelire, beadtam a derekam és a barátnőmmel magukkal hozott konzervet odaadtuk a macskáknak . Azt láttuk, hogy szinte rávetették magukat, de nem vártunk, mert részben nem akartunk találkozni a ház tulajdonosával ami előtt esznek a macskák, részben meg nem is nagyon akarok kapcsolatot kialakítani velük.

Ma reggel szintén ott voltak, de ma már a fekete-teknőc is jött. Azonnal láttam, hogy lapos a hasa, és lógnak az emlői, tehát megvannak a kölykök, és szoptat. Vittem egy kis edényt, vizet tettem bele és odatettem, viszonylag védett helyre, hogy ki ne boruljon. Most is szinte rávetették magukat a konzervre. Nem vártuk meg, hogy megeszik-e mind. Tovább mentünk, Kb 10 perc múlva jöttünk visszafelé, akkor már se kaja se macska nem volt. Mindent megettek, és elvonultak a rejtekükbe.

Muszáj valami komoly dolgot kezdeni velük. Ha megkerül az eredeti etetgető, megbeszélem vele, hogy hogyan is oldjuk meg a helyzetet. Remélem nem lesznek ellenvetései.

Legalább a kölyköket szeretném gazdához juttatni- most még csak kettőt, de nem tudni hány van a másik anyának- a felnőtteket meg ivartalanítani. Ezt nélküle nem tudom, és nem is akarom megoldani!

 Ez a ma reggeli helyzet:

 

Már megint macskák!

Ma sírva jöttem haza a kora reggeli bringázásból.

 Már megint beleakadtan egy az ember felelőtlensége miatt létrejött macskakolóniába. Még nem túl nagy a létszám, de már sajnos alakul. Egy kedves, barátságos kutyagazdi elkezdett etetni egy, az agy darab trikolor macskát. Nem sokára jött a testvére, majd az anyjuk is, és már meg is volt a kolónia alapja, a három nőstény macska. Majd két kandúr is előkerült és már készen állt a család!
Én is láttam őket már korábban is, de így együtt csak akkor amikor éppen etette őket mikor odaértem. Persze elmondtam neki az ilyenkor szokásos mondanivalót, de nem sokat ért. Persze akkor már nem hagyhatta abba az etetést, mert már megszokták, és ráadásul láttam, hogy kölykök is vannak. Plusz a másik nőstény igen csak nagy hassal vemhes.
Ráadásul kiderült, hogy abban a házban aminek a kapuja előtt eteti őket, nem is laknak állandóan, csak elég gyakran napközben jönnek a tulajok. Az is kiderült, hogy nem az ő macskáik, mert nekik nincs, sőt még a kertjükben sincs. Na először ettől ijedtem meg, mert akkor nem valószínű, hogy megtűrik őket, és macskák rejtőzködnek előlük! Az öregek biztos, de a kölykökkel mi lesz mert ők ezt nem tudják, nekik ezt meg kell tanulni! De addig mi lesz velük.
És ez még nem elég, a hát elején az etetgető elutazott a családjával szabadságra, és etetgető nélkül maradtak a macskák!
Ma már a kölykök is kint ugráltak az utcán, az anyjuk csak üldögélt látszott, hogy nagyon vár valamit. A reggelit!
Minden idegszálam tiltakozik az etetgetés ellen, de nem maradhatnak kaja nélkül azok a szerencsétlenek! Sírva tekertem a bringát, és a barátnőm azt mondta, hogy ő sem tudja nézni, hogy éheznek, ő holnap hoz neki enni! Bementünk az Auchanba és vettünk kaját, holnap elvisszük nekik.
De tudom, hogy ez nincs így jól! Nagyon nincs jól!
Be kéne fogni őket, ivartalanítani, és gazdikeresőbe adni. De tudom, hogy minden tele van gazdátlan állatokkal! Nem szoktam a korommal, és anyagi helyzetemmel érvelni, de 74 éves nyugdíja vagyok, a barátnőm 81 éves nyugdíjas! Mi nem vagyunk egy életbiztosítás fiatal állatok számára, mert ma minden jó, de vajon holnap is jó lesz? Mi lesz ha netán felkelni sem tudunk! Akkor mi lesz a macskákkal!? Mi még ideiglenesben sem vehetünk magunkhoz felelősséggel állatot!
Nyugodt lelkiismerettel meg az állatmentőket sem tudom hívni, mert csak a fejük tetején nincs mentett állat!!!!
Tehetetlen patt helyzet!

Talány, vagy kutyahűség?

Már régen nem jártam erre, és nem írtam semmit, ezért úgy néz ki mintha semmi nem történne. Pedig mostanában is minden reggel bringázom a szokásos bringautamon.

Reggel óta nem hagy békén egy gondolat. Budtétényben, Dunatelepen történt egy dolog ami nem hagy nyugodni. Az egyik házban lakott egy idős ember, egy tacsi keverék kicsi kutyával. Az idős ember egy bot segítségével minden reggel sétált egy kört a lakóterülete körül, és a kutya elkísérte. Egyszer eltűntek, illetve valamiért nem láttam őket. Nem lehetett nem észrevenni a változást, mert a kutya egy nagyon harcias kis jószág,  minden alkalommal  úgy ugatta a bringát mintha legalábbis egy szörnyeteg támadásától tartott volna.  Egy reggel nem jöttek, és az óta nem is láttam őket.
Egy ottani ismerősömtől kérdeztem, hogy nem tudja-e mi az oka, hogy nem látom a harcias kis kutyát, meg a gazdáját. A válasz nagyon rossz volt, a következő: a gazdi meghalt, és a kiskutyát elvitték valahová.

 Tegnap még azt írtam volna, hogy volt, meg volna, de ma reggel történt valami. A kapu előtt ahol laktak megláttam a kiskutyát. Nem lehetett nem észre venni, mert hangosan ugatott. Jellegzetes hívó vakkantgatásokkal, erős fark csóválással. Látszott, hogy szeretne bemenni az udvarra.

Egyszerűen nem tudom, hogy mi van, mi történt, lehet, hogy most tért haza, és a gazdáját hívja.?

Lehet, hogy egy kutyahűség megnyilvánulását láttuk?

Megpróbálom kideríteni!

Sétálni is lehet a Dunaparton.

Mostanában mikor jó idő idő van, de azért annyira mégsem jó, hogy bringázzunk, akkor ki szoktunk menni sétálni. Az is mozgás, és legalább olyan szükséges és egészséges mint a bringázás. Igaz, hogy kisebb területet tudunk bejárni, de a mozgás legalább olyan jó, és hatásos mint a bringázás.
Séta közben sok kutyával és a gazdijukkal is megismerkedünk, beszélgetünk. Egy ilyen eset alkalmával egy számomra eddig ismeretlen dolgot tapasztaltam. Egy szép ír szetter típusú kutya odaszaladt hozzánk, és ismerkedés közben egy, számomra furcsa drótszerű valamit találtam a nyakán. Miközben próbáltam a gazdinál mentegetni a kutya viselkedését, és kértem, hogy ne bántsa a fegyelmezetlenség miatt, hogy odaszaladt hozzánk, kérdeztem, hogy mi az ami a nyakán van? Akkor derült ki, hogy  ma már létezik egy olyan apró rádióadó amit a kutya nyakörvére lehet csatolni, és még akkor sem veszti el a gazdi a kutyát ha a kutya nem elég szófogadó, és alkalmanként önállósítja magát, és ismeretlen helyre távozik.
Lehet, hogy nem sok kutyatartó ismeri ezt a lehetőséget, vagy egyáltalán annyira nem fontos neki a kutya, hogy egy ilyen nyomkövetőre áldozzon.
Beszélgetés közben az is kiderült, hogy ez a kutyus mentett kutya, fiatal felnőttként került a gazdijához, és nem szeretné, ha elveszne, és ezért beszerezte a csipp mellé a jeladót is. Kb féléve van nála a kutya és időnként mintha még mindig az eredeti gazdáját keresné, mert úgy mint ahogy hozzánk szaladt, egy egy embert közelebbről is megvizsgál.
Mostanában rengeteg kutya kóborol, és talán nem mind kidobott állat. Szeretném hinni, hogy van közöttük olyan is aki valóban elveszett! Egy ilyen jeladó, a csippel együtt talán segítene, hogy kevesebb kóbor kutya legyen.

Kellemes meglepetés:-)

Nagyon fúrcsa, de ma már odajutottunk, hogy egy korábban teljesen természetes dolgot kellemes meglepetésként élük meg. Történt ugyanis, hogy a ma reggeli bringázás közben egy fára kiragasztott, kézzel írott tacepaóra lettem figyelmes. Ahogy elhajtottam mellette, csak annyi villant a szemembe, hogy "találtam". De mit azt nem láttam, mert elhaladtam előtte. Visszamentem, és ahogy elolvastam a cédulát, nagyon jó érzés járt át. Az öröm oka, hogy igenis vannak becsületes , jóérzésü emberek! Akkor még nincs veszve semmi, bármilyen nehéz is a hétköznapokat, egyiket a másik után megélni! Nem halt még ki az emberekből a másik ember iránti figyelem. A mai bringázásom sokszorosan hasznos volt! A legfőbb nyereség: Minden nyomorúság ellenére lehet hinni az enberi tisztességben! Most nagyon jól érzem magam!

Ma megint történt valami.

Elég rég óta, eseménytelenül zajlik a reggeli bringázásunk. Szép időben, jól kibeszélgetjük magünkat, és közben megcsináljuk a napi, ma már szinte kötelező penzumot. Ma reggel viszont megint láttam furcsaságot. Konkréten azt, hogy az egyik kanyarban a bokrok mellett parkolt egy autó. Pont ott, ahol tavaly a hajléktalan nő feküdt, és aludt egy kidobott kanapén. A barátnőm később jött, így a szokásos útunknak majnem a végén visszafordultam, és jöttem visszafelé. Mire visszaértem az utóhoz kb. egy őra telt el. A nap már igen csak erősen sütött, és kocsi szélvédővel a nap felé állt. Ahogy elmentem előtte láttam, hogy még mindig ugyan abban a pótban fekszik valaki a vezető ülésben. Akkor már gondoltam, hogy itt valami nem oké, ezért ha visszafelé jövünk a barárnőmmel, akkor megállunk és megnézem, hogy mi a helyzet. Mondtam a barátnőmnek, hogy siessünk, mert lehet, hogy dolgunk lesz! Mikor odaértönk, megálltunk, és bekopogtam a szélvédőn. Szerencsére az alvó azonnal ébredt, és mondtam neki, hogy már nagyon erősen süt a nap és kocsiban nagyon felmegy hőmérséklet! Akár még bajba is kerülhet tőle! Várakozásommal ellentétben nem gorombáskodott, hanem köszönte, hogy felébresztettem. Aztán ott maradt a kérdés, hogy valyon mi történhetett egy középkorú nővel aki valami oknál fogva a Duaparti bringa út mentén, kocsiban alva töltötte az éjszaká!?

Kedves barőátnőimmel a bringaúton:-)

Mi hárman minden nap kora reggel, a nagy meleg előtt megyünk bringázni. Ritkán fordul elő, hogy kihagyunk napot. Ha valaki még sem jön akkor neki egészen biztos családi programmja van. Ezt a fotót teljesen ötletszerűen, az útmentén találhotó Vasmacska étterem teraszán fotóztuk. Majd a montázst, aki a szembefotón balról látható, állította össze. Köszönet neki, mert egy nagyon kedves emléket adott nekünk.      

Egy kicsit sem(?) vagyok babonás.

Ma valahogy olyan nemakaródzósan indultam bringázni. Ezért aztán a szokásosnál jóval később is indultam.Nagyon szép idő volt, hét ágra sütött a nap, csak a szél fújdogált egy kicsit. Az utcán lefotóztam két szép virágzó fát, és mentem kifelé a Dunaparti bringaútra. A Duna parton aztán elég fájdalmas eseménybe szaladtam bele, mert  már messziről megismertem Kázmér autóját, és tudtam, hogy  valakinek nagy bánata van! Kázmér ugyanis kisállatok, házi kedvencek halál utáni hamvasztásával foglalkozik. Természetesen odamentem és részvétem nyilvánítottam  , és. Kázmér a szokásos udvariasságával átadta a gazdiknak.
Valahogy nagyon mellbe vágott ez az eset, mert előjött az őszes eddig elvesztett  macskám miatt érzett fájdalmam, úgy hogy sírva bringáztam tovább, és az út egy részét végig sírtam.

Majd miután már elhagytam Hárosi hidat az egyik kanyarban ezt fekete szépséget pillantottam meg.

Szép kényelmesen lemászott a korlát betonjáról, és elkezdett henteregni az aszfalton, Kénytelen voltam elterelni, mert jött egy autó és nem szerettem volna, ha a szemem láttára gázolja el!

Nem ment messzire, mert jött a barátnője, vagy a barátja. Nem tudtam meg állapítani a köztük levő kapcsolat okát, de az biztos, hogy nagyon jóban voltak.

Úgy hagytam őket ott, hogy vidáman hempergőztek, előbb a fűben, majd a kavicsos földúton.

Egész jó hangulatban bringáztam tovább, mert eszembe jutott, hogy ma péntek 13-a van, és ők a harmadik fekete macska akikkel ma már találkoztam, Az elsőt nem megörökíteni, mert nem várta meg amíg elővettem a masinát.:-) Eszembe jutott, hogy kellene venni lottót, mert ennyi szokatlan egymás után ritkán történik.
Aztán nem sokkal később megláttam még egy fekete szépséget. Itt már szinte nevetve gondoltam, hogy ez nem lehet véletlen:-)          

Vidáman bringáztam tovább, amikor is a régi laktanya sarkánál megláttam egy rendőr járőr kocsit. Itt még sohasem láttam, ezért megálltam, és körbejártam, lementem a parthoz, de rengeteg szeméten kívül semmit sem láttam. Az üres járőr kocsi nagyon furcsának tűnt., különösen, hogy tőle  nem sokkal távolabbra volt egy szintén üresen álldogáló magánnak tűnő autó is. Ahogy ott tébláboltam, már az ügyeletet akartam hívni, hogy tudnak erről a járőr kocsiról, amikor előkerült a két rendőr. Beszéltem velük, és kiderült semmi rendkívüli nem történt, csak mostanában erre is elszoktak jönni.
Számomra rendkívüli, az igaz, hogy én nem ebben az időszakban szoktam erre beringázni.    .

Tovább bringázva A Dunán ezt rendőrségi motorcsónakot vetten észre. Ez sem szokványos, itt már elhatároztam, hogy mielőtt hazamennék, elmegyek és veszek egy lottót, mert ez a sok szokatlan dolog lehet, hogy azért történik éppen ma, hogy valamit jelezni akar nekem, hát én nem hagyom ezeket a jelzéseket figyelmen kívül:-) Egy lottót megér a dolog:-)




A bringaútról lekanyarodva nem hazafelé vettem az irányt, hanem a lottózó felé. Ez egyik mellékutca emellett elhajtva ezt a macskát láttam meg! Ekkor már nem is lepődtem meg, csak egy szál magamban szabályosan röhögtem, hogy na ez aztán már tényleg nem lehet véletlen.

A lottózóba már úgy mentem be, hogy valahogy látták rajtam a bent levők, hogy valaminek nagyon örülök, és egy fiatalember segített megtaláni az ötös szelvényeket, mert, hogy én annyira régen lottóztam, hogy nem tudtam, hogy hányféle közül kell kiválasztani az ötös lottót!:-)
Kérdezte, hogy mit kezdenék a nagy nyereménnyel, ha netán megnyerném? Mondtam neki, hogy még nem igazén tudom, mert ez egy hirtelen elhatározás volt, és még nem tervezgettem, de van családom, meg biztosan kitalálnám, hogy mit csináljak vele!

Ennyi jelzést amit ma kaptam, nem lehetett kihagyni: Egy halottas kocsi,  öt fekete macska, egy rendőr autó, egy rendőr motorcsónak, és mind ez PÉNTEK 13-án!

Na most merje valaki azt mondani, hogy babonás vagyok:-))))))  

Kellemes véletlenek.

Mint már írtam az előző bejegyzésemben, megint próbálom rendszeressé tenni a bringázást.

Van egy kedves barátnőm akivel itt a bringaúton ismerkedtem meg három évvel ezelőtt. Gyakran bringázunk együtt, úgy, hogy megbeszéljük, hogy mikor megyünk és közös programm közben alaposan kibeszélgetjük magunkat. A megbeszélés nem rendszeres, mert ő részben idősebb is nálam, meg volt egy komoly betegsége is ami miatt több odafigyelést igényel, hogy mikor mennyire terhelheti magát. Konkréten két éve szívinfarktusa volt, és e miatt egy kicsit megfontoltabb kell lennie, nem erőltetni, hanem edzenie kell magát!

Idén sokkal többen bringáznak, mint eddig bármelyik tavasszal. Családok, kis gyerekekkel együtt, van aki már saját maga hajtja a bringát, de sok olyan picike is van akit anya, vagy apa a saját bringáján gyerekülésben visz. Nagyon jó látni, mert  együtt a család, és valódi, mély családi kötelékek a közös tevékenység során alakulnak ki a legjobban. A  gyereke meg hozzászoknak a napi rendszeres mozgáshoz, sporthoz.
Tegnap egy négy tagú családot kalauzoltam el az M0 Hárosi hídjáig, mert Ráckevére igyekeztek, és még nem jártak a Délbudai bringaúton, és eléggé tétováztak, hogy merre is kellene menni. Miután én naponta arra járok, természetesnek tartottam, hogy segítek nekik eljutni a hídig. Szívesen vették, és megköszönték a segítséget.
Hazafelé jövet pedig egy régi kedves ismerősömmel találkoztam akivel megbeszéltük, hogy ma délelőtt indulunk bringázni, és kimegyünk a Budatétényi Kastélymúzeumig. Ha mást nem legalább a parkját megnézzük.
Ez kb. öt kilóméterrel több mint amit naponta szoktam bringázni.
Út közben többször megálltunk, mert az ártéri erdős részeket agy kicsit jobban megnéztük. Nagyon szép öreg fák vannak, érdekes csavarodó növéssel és elágazással. A földből a gyökereket úgy mosta ki a víz, hogy szebb
látványt tervezni sem lehetne.
Megálltunk egy kicsit a lovardánál (ahol két éve majdnem megettek a kutyák), néztük egy kicsit a lovasokat, majd tovább mentünk a kastély felé.
Valami hihetetlen gondozatlan ösvényen hajtottunk keresztül. Nem mondom, hogy a közvetlen folyópartot aszfaltozzák le, de azért egy kicsit lehetne rendezni, mert a vadösvények nem ilyen gidres-gödrösek mint ez az út. És ezt rendszeresen használjuk a környékben lakók, és jövő-menő bringások is. Nyugodtan mondhatom, hogy szerencsésen megúsztuk baleset, vagy defekt nélkül.

 Nagyon szép, látványos öreg fák a Duna árterében.

Kimosott gyökerek:

 Szobor a Kastély parkjában: Szerelemes kentaur:-)

 A vízparton játszadozó gyerekek! Kicsit veszélyesnek tartom, mert felnőtt nem volt velük!

 Visszafelé ezt a, számomra ismeretlen madarat láttam.

A kastély nagyon szép, de nagy kár, hogy ott sincs elég pénz a karbantartásra. Az udvari kijárat omlás veszély miatt le van zárva. Kérdeztem, hogy mi omlik, és kiderült, hogy a hátsó homlokzat!  

Újra a bringaúton:-))

Már egy ideje megint naponta bringázom valamennyit. Van amikor megvan a napi 20km, de többnyire még valamivel kevesebb, és ha meg van akkor az is előfordul, hogy kihagyom a következő napot.

Ilyen szépen kinyílt barkát láttam.

Megnyitott a Dunaparti  Megálló című  palacsintázó, és szórakozó hely. Nagyon jól mehetett a bolt, mert idén már két emeletes busz is van!:-)

Ma délután is kimentem, és legnagyobb örömömre  összetalálkoztam a kettes számú bringás barátnömmel. Megálltunk beszélgetni, és a sok jövő-menő bringás között egyszer csak ismerősnek tűnő bringásokat véltem felfedezni. A tavalyi kedves kutyás ismerőseim egyikét, egy három kutyás házaspárt. A vicc a dologban az, hogy először a kutyákat ismertem meg, és csak aztán az embereket:-) A kutyák annyira örültek nekem, hogy majd felborítottak bringástól. Én legalább annyira örültem nekik, és a nagy örömködés közben még a fotózást is elfelejtettem. Boldog vagyok, láttam őket: Negrót, Fülest, és a gazdáikat. A harmadik kutyus Lédi nem volt velük, mert ő már öreg, és reumás is, és most messzebbre mentek amit ő nem nagyon bírt volna!      

Tudom, hogy segíteni kell, de hogyan!?

A bringaút mentén már több esetben segítettem emberen és állaton egyaránt. Volt, hogy egész éjszaka szórakozó fiatalok reggelre magatehetetlen állapotban hevertek a földön, volt hogy cukorbeteg fiatalembernek defektes volt a bringája, és Érdre kellett mennie, mert ott lakott, és csak otthon volt gyógyszere. Volt, hogy állatot kellett menteni, volt hogy nem találtok az utat, és még ki tudja mi minden eset fordult elő, ami mellett az arra járók szó nélkül elmentek. Nekem sohasem sikerült, de valahogy nem is akartam. Egyszer mentem el földön heverő emberek mellett, akkor sem mentem messzire, mert valahogy muszáj volt visszamenni és segíteni. Eddig még mindig megtaláltam azt a módot hogy segíthessek. Volt hogy észre sem vette akin segítettem, volt hogy nem győzte köszönni, hogy egyáltalán megálltam, és még segítettem is! Eddig ez valahogy így működött! De most félek, hogy kudarcot vallok a szándékommal!

A következő történt, és még történik is folyamatosan. A Duna parton, a 11. és a 22. kerület határán, a Hosszúréti patak, és a volt4-s számú házgyár épülete közötti szakaszon egy fiatal nő, megtalálta a már korábban, valaki által kidobott kanapét, és azon tölti az éjszakáit! Addig amíg kánikulai nyári melegek voltak az éjszakák, még csak-csak elment valahogy. De október közepe táján amikor az éjszakák már elég hűvösek, és egyre hűvösebbek lesznek, sőt nem sokára bejönnek a fagyok, nem jó megoldás, sőt mondhatnám, hogy életveszélyes megoldás! Nem tud annyira betakarózni, még akkor sem ha van mivel, hogy ne hűljön le veszélyesen a test hőmérséklete. De egyenlőre nincs is megfelelő takarója, és már az éjszakák 4-5 fokos hőmérséklete is életveszélyes! Felteszem, hogy tápláléka sincs megfelelő, akkor meg éppen életveszélyes helyzetben van egy fiatal nő! Egy ember aki talán a nem is a saját hibájából került ilyen kétségbeejtően kiszolgáltatott helyzetbe!

Úgy gondolom, hogy mindenkinek kötelessége a segítség nyújtás! Egyenlőre még nem találtam olyan szervezetet aki segített volna, mert még ma reggel ott találtam a fiatal nőt.

Nem adom fel, tovább keresem a lehetőséget, azt szervezetet, vagy hivatalt, vagy bármit ami, vagy aki segíthet ezen az emberen! Mert ő is ember, még ha valamilyen oknál fogva a társadalom peremére is került!!!!

Dühös, és elkeseredett vagyok!

Ma reggel, a szokásomhoz híven megint elindultam a bringaúton. Kicsit határozatlan voltam, hogy kifelé vagy befelé induljak-e, de végül kifelé indultam.

Szép, csendes, napsütéses idő volt, és szombat lévén nem volt sok bringás az úton. Jó hangulatban haladtam, közben azon gondolkodtam, hogy visszafelé bemegyek a budafoki piacra, veszek gyümölcsöt, meg tegnap azt mondták, hogy a magokat áruló ember szombatonként szokott jönni. Ugyan is napraforgó kellene vennem, mert rendszeresen idejár egy zöldike pár enni, és már lassan elfogy a napraforgó.

Így gondolkodtam, amikor is egyszer csak egy kanyar után, a vízművek egyik telepe előtt, a kerítés mellett megláttam a gyönyörű napsütésben, összebújva, ezt két kölyök macskát. Ahogy megláttak az egyik eltávolodott, valószínű ő a félősebb. Azt hittem elájulok! Szerintem ezeket ide kirakta valaki, és a sorsra bízta, hogy mi lesz velük. Kb 10-12 hetes kölykök lehetnek.
Szombaton erre nincs sok autó, de néhány azért előfordul. A vízművek telepén mindig vannak emberek. Ha van bennük egy kis lélek, meg jó érzés akkor nem bántják őket, talán még enni is adnak nekik.
Mikor visszafelé jöttem, éppen az úttesten ettek valami. Nem mertem odamenni megnézni, hogy mit, mert nem akartam elriasztani őket. Meg az az igazság, hogy csak hiú reményeket keltenék bennük, mert én nem tudok velük mit kezdeni. Bízom benne, hogy a vízműveknél kapnak valami könyörületet, és ellehetnek valahogyan.Ez a látvány egy kicsit enyhítette a dühömet, mert ő a saját postaládájukon napozott. Őt már jó néhányszor láttam errefelé, neki jó gazdái lehetnek, mert ahhoz képest, hogy kijáró macska, jól néz ki.
Ennek a fának kidöntését láttam, mert éppen akkor arra jártam. Útban volt szegény az útépítésnek, és ezért kellett meghalnia. Az óta már rengeteg földet, és tömörítő anyagot hordtak ide, hogy feltöltsék a talajt a megfelelő szintre, mert a M0-t szélesítik.

Kézcsók a bringaúton.

Itt történt a leírt eset:

Ma reggel megint segíteni kellett. Az még nem is lenne baj, mert bárkivel előfordul, hogy segítségre szorul. A baj az, hogy megint az éjszakai szórakozás után hazafelé tartó fiatal emberek kerültek bajba.

Nem messze a korábbi bejegyzésben, már leírt Duna parti szórakozóhelytől három fiatal ember, eléggé kapatos állapotban próbált használhatóvá tenni egy sérült bringát. Ahogy elmentem mellettük, szinte csak úgy mellékesen odaszóltak, hogy nincs-e egy 8-s villáskulcsom. Miután szerszámot , és egyéb dolgot ami alapvető egy hosszabb útra szüksége lehet, hordok magammal, megálltam és mondtam, hogy valószínű van. Szokatlan lehetett a dolog, mert az egyik fiu odaszólt hogy horgászni tetszik? Mondtam neki, hogy nem hanem bringát javítani! Ettől kellőképpen meglepődött, és nem szólt többet.

Sajnos nyolcas kulcsom éppen nem volt, de tippet adtam, hogy lehet kinyitni egy pénzérme segítségével, egy nagyobb méretű kulccsal egy csavart. Akkor láttam, hogy a bringa javíthatatlan, mert a hátsó váltó darabokban van, a fogaskerekek szét potyogtak, és egyik másik alkatrész eltört. Egészen biztos, hogy egy nagyot esett vele a fiú. A kapatosságát a bringa bánta. Mehetett haza gyalog, ráadásul egy kölcsön bringa volt. Annyit tudtunk tenni azzal a fiúval aki valamennyire beszámítható volt, hogy a bovdent mentve a maradékot rögzítettük a palacktartóhoz. Így legalább ellehetett tolni a bringát.

Ekkor történt egy, számomra nagyon meglepő dolog. Az a fiú aki kénytelen volt gyalogolni, vagy a bringát mint egy rollert hajtva hazamenni, odajött hozzám nyúlt a kezem után. Nem értettem mit akar, azt hittem, hogy a kezén mutatni akar valamit, de nem, megfogta a kezem egy szabályos kézcsókkal illette. Amennyire a kapatossága engedte meghajolt, kezet csókolt, és megköszönte, hogy egyáltalán megálltam és segítettem amennyit lehetett. Elmondta, hogy ő motoros, de még nem tapasztalt ilyet, hogy ennyire fenntartás nélkül segítene valaki.

Mondtam neki, hogy sajnos itt nem ez az első eset, mert szórakozás közben gyakran elfelejtik, hogy valahogy haza is kell menni, és szinte mozgás képtelen állapotba hozzák magukat.

Elköszöntünk egymástól, és mondtam nekik nagyon vigyázzanak magukra hazafelé!

Már nem csak macskákat kell menteni.............

Egy emeletes buszból kialakított kiszolgáló rész. Szerintem nagyon hangulatos:-)

A placc ahol a vendégek szórakozhatnak Itt kért segítséget a két fiú!

Idén már másodjára fordul elő, hogy a hétvégi bringázásomat ember mentés tarkítja.

Néhány éve telepítettek a Duna partra, a bringaút mellé, egy nyári szórakozóhelyet a fiataloknak.

Persze nem csak fiataloknak, de többnyire ők szórakoznak, zene mellett hajnalig. Alkoholos italokat is felszolgálnak. Az az érzésem, hogy más, az alkoholnál sokkal veszélyesebb dolgokat is.

Többször előfordult, hogy hétvégén még akkor is ott zenéltek és szórakoztak, amikor kora reggel bringázni mentem. Olyankor nem szívesen mentem arra, mert néhányuk elég kötekedő, és számukra érdekes látvány egy idős ember a bringán, és még érdekesebb, ha az illető nő! Már elég elmúlt azaz idő amikor megtudtam magam védeni akár fizikailag is, ma már a reflexeim sem igaziak, mire felveszem az ütemet, már régen mozgásképtelenné is tettek! Ezért aztán ilyenkor inkább másfelé mentem.

Két hete is kifelé még elkerültem őket, mert szinte hangzott a környék a gépzenétől. Visszafelé jövet csend volt, gondoltam már bezártak és elmentek, de legnagyobb meglepetésemre, nem messze a helytől állt egy kocsi, tőle nem messze meg a giz-gazban két fiatalember feküdt. Láthatóan aludtak, először elmenetem mellettük, de csak nem tudtam őket így ott hagyni, ezért visszafordultam. Ugyan úgy feküdtek mint korábban, pedig futók is, és más bringások mentek el mellettük. Körbe jártam őket, láttam, hogy lélegeznek, tehát vagy alszanak, vagy ami elég riasztó eszméletlenek. Megfogni nem mertem őket, mert egy álmából felriasztott ember azonnal támadhat. Bekapcsoltam a telefonom, hogy lássam, annak a hangjára hogy reagálnak és semmi. Ugyan úgy feküdtek tovább. Na ekkor hívtam a 112-t, hogy küldjenek valakit, mert valami nem stimmel a két fiúval. Nem vártam meg, hogy jöjjenek, így nem is tudom, hogy mi történt, de az óta egyszer sem rumliztak reggel.

Ma reggel a bringaút egy másik szakaszán találkoztam két gyalogos fiúval, akik láthatóan nem voltak színjózanok.

Visszafelé jövet ennek a szórakozóhelynek a placca mellet jött elém az egyik- akkor még nem is ismertem meg- hogy segítsek, mert a társa rosszul van, a telefonja meg lemerült és nem tud taxit hívni. Megálltam és hívtam egy taxit. Azt hiszem a taxisok már ismerik az itteni helyzetet mert nagyon gyorsan érkezett egy kocsi. Amikor ez a fiú szólt a társának hogy jöjjön mert itt a taxi akkor láttam, hogy nem is nagyon tud felállni. Kiderült, valószínű az eszméletlenségig itta magát. Kérdeztem a taxist, hogy így is vállalja-e a fuvart. Vállalta és elvitte őket.

Kár ezekért a fiatalokért, ha a szórakozást így képzelik, és ebben még jól is érzik magukat!

Sokkal többre lennének érdemesek!

Az öböl ma!

Egy magányos virág a zöldben:-)

A túlsó part.

A gyerekek vidám gurulós játéka:-))

A túlsó párt néhány részlete:-)

Egy fiatal fácska.

És egy csodálatos öreg facsoport a vízparton.

Miután ápolásra szoruló betegem van, nem megyek hosszú ideig, hosszú útra. Ezért ma sem mentem a szokásos bringautamon, csak rövidebbet, az öbölig. Érdemes volt, mert nagyon szép időben, nagyon jó hangulatban bringázhattam. Nem voltak sokan, mert hétköznap csak kicsi gyerekes anyukák, meg a nyugdíjas nagymamák, nagypapák tudnak kijönni.

Azért nagyon jó volt nézni a szép füves dombon összejött vidáman nevető gyerekeket, amint újra, és újra legurultak a dombon.