Ezek a mai események.

Az a lovacska akit a bokrok közül, lesifotóztam.

Ő Lili a magyar vizsla lány.

Ő pedig a kis szőrgombóc, akinek a nevét nem tudom, de nagyon aranyos.

Alig kiértem a bringaútra, találkoztam egy a bringáját toló fiatalemberrel. Láttam, hogy bajban van, mert teljesen lapos volt a bringája hátsó kereke.
Megkérdeztem, hogy nem tudja-e megcsinálni, mert nálam van pumpa, és szívesen kölcsön adom.
A válasz nemleges volt, mert ragasztója sem, meg foltja sem volt. Mondtam neki, hogy azért csak próbálkozzon, mert nekem mindkettő van. Ahogy előszedtem a szükséges dolgokat, a kezembe került egy tartalék belső is. Azt mondta, hogy tán az lenne a legjobb, ha eladnám neki a belsőt, szívesen kifizeti. Hamar kiderült, hogy egy többször ragasztott belső van nálam, azért pedig nem kérek pénzt, de cserélhetünk, én odaadom a ragasztottat, ő meg ideadja a lyukasat, és majd itthon én megragasztom magamnak. Így aztán meg is oldottuk a dolgot, az ő szerencséjére, ugyan is Érdre ment, és addig kellett volna tolnia bringát. Ez a dolog még Albertfalva határában történt.
A szokásos utamon haladtam tovább. Nagyon szép idő volt, és sok bringással találkoztam. Sok család is kint, kisebb, nagyobb gyerekekkel. Volt aki már saját maga bringázott, de olyan is volt, nem is egy , aki a mama, vagy a papa bringáján utasként.
A lovardánál, most nem voltak kint a lovak, de egyet éppen a pályán lovagoltak, azt két bokor közül lefotóztam.
Kicsit távolabb egy nagyon szép magyar vizslát futtatott a fiatal nő. Megkérdeztem, hogy lefotózhatom-e a kutyát? Megengedte.
Visszafelé jövet a Dunaparton, egy család sétáltatott egy aranyos kis szőrgombócot, azt is megengedték, hogy fényképezzem.

Nagyon vidám, jókedvű hangulatban jöttem hazafelé amikor, teljesen váratlanul megtörtént a baj.
A Dunától kifelé kanyarodó úton, amit nem régen felszórtak zúzott kővel, egy autó, hátra menetben haladt előttem. Én lassan mentem utána, ő engedte, hogy beforduljak előtte, és akkor a hátsó kerekem megfarolt a zúzottkövön, és egy nagyot estem. Az autóban egy család volt, azonnal megálltak, és kiszálltak, hogy segítsenek, kérdezték, hogy nincs-e valami komoly bajom.
Szerencsére komoly bajom nem volt, de otthagytam a DNS mintámat a zúzott kő között. Alposan lehorzsolódott a tenyerem, a karom, és a térdem. A térdemen a nadrágis kiszakadt.
Kb két évenként kiprólom, hogy a csontjaim milyen állapotban vannak. A tesztelés most megtörtént, nem tört el semmim. Bringával hazajöttem, itthon alaposan kimostam a sebeket, remélem nem fertőződik el egyik sem. Estére a térdem eléggé fájdalmas, de majd bekenem és beborogatom, és remélem nem kell kihagyani a bringázásból egy napot sem.

Ez történt tegnap.

Ő, Marci a felső képen egészben, az alsón próbáltam egy sztárfotót csinálni, de majdnem kiment a képből.:-))

A bringa utam szélső pontja, Budatétényben, az M0 hídja után, egy családiházas lakóterületnél van.
Itt található egy lovarda is. Már rég óta szerettem volna közelebbről megnézni, és fotózni a lovakat, de abban az időpontban amikor arra jártam, még egyszer sem sikerült. Eddig kora reggel, úgy hét óra tájban jártam arra. Mióta nem reggel, hanem dél tájban bringázom sokkal több érdekes dologgal találkozom útközben.
Ilyen pl, az aszfalton rajzolgató gyerekek, akik a közeli oskolából tanári felügyelet mellett, képzőművészeti óra keretében mennek ki a dunaparti aszfaltra rajzolgatni.
Vagy a lovardánál, a lovakat tréningező, átmozgató lovasokkal, és ami fő, a lovakkal.

Megint nem csak bringáztam.

Nagyon elhanyagoltam a bejegyzéseket, pedig történt néhány jó dolog is.
Valamelyik nap teljesen véletlenül találkoztam a kis harlekin típusú macska gazdijával. Maga ez a találkozás érdemes feljegyzésre, mert kb egy évvel ezelőtt, amikor defektet kaptam a bringám első kerekébe, éppen tőle kérdeztem meg, hogy nem tudja-e, hogyan lehet átmenni a benzinkúthoz. Ugyan is, csere belső volt nálam, csak pumpa nem. A kútnál meg fellehet fújni a belsőt.
Ezt követően minden reggel amikor találkoztunk köszöntünk egymásnak. Ő ment a buszmegállóba, én mentem a bringával, nem is nagyon lett volna alkalmunk jobban megismerkedni.
Két , vagy három napja megint fotóztam a fehér macskát, amikor bringával jött a hölgy, és eléggé rosszallóan kérdezte, hogy mit csinálok én ott.
Mondtam neki, hogy ez egy nagyon aranyos kis macska, és éppen fotózom, meg videót csinálok róla. Erre kissé enyhébben mondta, hogy igen, ez az ő macskája.
Mondani sem kell, hogy nagyon megörültem neki, mert most már biztos, hogy van gazdája.
Elmesélt, hogy két fiú hozta erre a macskát, és kérte őt fogadja be, mert a Duna parton találták , haza nem vihetik, és ott kint a parton, gazda nélkül biztos elpusztul. Ahogy mesélte nem volt valami jó állapotba, de elfogadta, és rendbe szedte, és ilyen gyönyörű kis macsekot csinált belőle.
Kérdeztem tőle, hogy nem gondolt-e arra, hogy ivartalanítassa, mert hogy nőstény, és jövőre legalább tíz kölyköt fog szülni. Mondta, de igen, csak túl sokba kerül. Megígértem neki, hogy utánna nézek néhány akciós lehetőségnek. Ez megtörtént, és már el is vittem, és bedobtam postaládájába. Fogom figyelni, hogy éltek-e a lehetőséggel. A macskának csak előnyére válna.

Megint találkoztunk.........

Ezt

A múltkori találkozásunk óta, még csak nem is láttam ezt a barátságos, fiatal macskát.
Ma is, ugyan úgy mint múltkor, szabályosan elém jött, és nem tudtam tőle tovább menni a bringával. Úgy örült nekem, mintha én lennék a gazdája, pedig még egyszer sem simogattam meg. Nem azért mert nem szeretném megsimogatni, hanem azért, mert nem az én macskám, és nem is akarom, hogy az enyém legyen, mert biztos, hogy van neki gazdája. Szerintem nem lehet rossz gazda, mert szép a macsek, és ugyancsak jó kondiban van.

Engem tetszik fényképezni?

A ma reggeli bringázásom közben egy jópofa dolog történt. A budatétényi terület egyik nyúlgátján bringáztam, amikor eszre vettem, hogy milyen szépek a felhők. Elővettem a fényképezőgépemet, hogy csináljak egy-két felhőfotót, amikor is az éppen ott dolgozó, kb. velem egy idős hölgy megszólalt a hátam mögött, hogy " engem tetszik fényképezni?"
Mondhatom alaposan meglepődtem, mert valahogyan nem értettem, hogy tudnám őt fotózni, amikor éppen a hátam mögött van.
Elég meglepett arccal fordultam feléje, és hirtelen nem is tudtam mást mondani, mint a felhőre mutatva, a következő kérdést: miért ön ott van ?
Aztán elnevette magát, és magyarázkodásba kezdett, miután éppen tilosban járt, mert a kertjéből kihúzgált gyomkupacot vitte az út menti bokros területre. Ez pedig közösségi terület, és nem igazán ildomos ide hordani a felesleges zöld hulladékot. Ebből, jövő tavaszra jó komposzt lesz , és nem igazán szennyezi a területet. De ugye tudom, hogy milyenek az emberek, mindenbe belekötnek, és nem tudhatta, hogy én nem ezt akarom-e fotózni.
Ezek után elmondtam neki, hogy a napi 20km-emben ez a szakasz is benne van, és nekem nem árt vele ha ide kihordja zöldhulladékot.
Majd jót nevettünk, és egész barátságosan váltunk el.
Mikor erre kezdtem bringázni, gondoltam, hogy sokan nem értik, hogy mit keresek arra minden reggel. Ráadásul ez egy eléggé zárt kis közösség, itt mondenki ismer mindenkit, és bizalmatlanok az idegennel. Ez a hölgy volt a harmadik ember aki valamilyen módon kiderítette, hogy mit keresek én minden reggel arra.

A mai második találkozásom ez a szép kutyus volt. Annyira feltűnő, aranysárga bundája van, hogy megálltam és megkérdeztem a gazdájától, hogy milyem fajta. Kiderült, hogy valami tanyáról hozták, még kölyök korában, és nem tudni a fajtáról semmit. A gazdi szerint keverék. Szerintem egy nagyon jól sikerült keverék, mert egy nagyon jó kiállású, szépen gondozott kutyus. A fotót a gazdi engedélyével készítettem, és tettem fel a blogra.

Nem csak bringáztam!

Mint minden reggel, ma is elmentem a szokásos körutamra bringázni. Ez az út, a dél budai bringaút 22. kerületi szakaszán, egészen Budatétényig, a Hárosi Dunahídon túlig tart. Oda is 10km, meg vissza is 10km, és így összejön a napi 20km. Alkalmanként, menetközben, útba ejtem az egyik bevásárlóközpontot és elintézem a bevásárlást is.
Nem rohanom végig az utat, igyekszem meglátni az elém kerülő szépségeket. Egy szép virág, vagy fa, akár a Duna felett játszadozó fények, vagy a part menti madarak, mind mind érdemes a figyelemre. Ha az embernek van szeme ezen apróságok meglátására, és lelke a befogadására, akkor az egész nap hangulatát jobbá tudják varázsolni.
Ma reggel pl. a fenti videón látható kölyökmacskával találkoztam. Ott ült az út mentén és ha nem állok meg a bringával, akkor képes lett volna alá menni. Nagyon remélem, hogy van gazdája, mert ez egy családiházas övezet, minden háznál láttam macskákat és kutyákat. A terület útjai nem aszfaltos utak, hanem egyszerű földutak, ezért az ide tartozó autók csak nagyon lassan közlekednek. Azt hiszem ezért engedik szabadon járkálni a macskákat, meg olyan kicsi lakóterület, hogy mindenki ismer mindenkit, és azt is hogy melyik macska kié, és ezért talán nincsenek veszélyben. Már több mint egy éve, hogy napi rendszerességgel erre bringázom, és még nem láttam elgázolt állatot.
Ez a macsek egy fiatal nagyon jól tartott és gondozott macska. Szerintem, túlságosan is barátságos, ha akartam volna megfogni, biztos hagyta volna magát. Kora tavasszal erről a területről tűnt el, egy vörös macska. Sokáig keresték. Fent volt a neten, és még a városba vezető utak mentén is plakátolták. Nem tudom, hogy megtalálták-e, én azóta nem láttam.
Ezt a kis Harlekin típusú macskalányt eddig még nem láttam, kíváncsi vagyok holnap is itt lesz-e?

Lett egy jó bringám.

A kis patak ekkora volt az áradás idején.

Az utóbbi időben kezdett veszélybe kerülni a napi bringázásom. Az történt, hogy a nem egészen fiatal bringám hátsó kerekéből kezdtek kitörni a küllők. Először, egyszerre kettő, igaz, hogy hirtelen nagy erőhatásnak lett kitéve a hátsókerék. Egy nem igazán jól karbantartott aluljáróban, egy szembejövő autó nagyon a padka mellé kényszerített, és a hátsó kerekem belezuhant egy nagy kátyuba. A szerencse az volt, hogy nem estem a bringával, de két küllőm bánta. Akkor azt hittem, hogy csak ez a baj. Megcsináltuk, kicseréltük a küllőket. Azt hittem, hogy most már minden jó, de nem sokára megint egy kátyu, és most egy küllő tört ki.
Ekkor lett elegem a hátsókerekemből, és a szervizban megrendeltem egy remek hátsókereket.
Így lett egy jó, megbízható bringám, és nem kell attól félni, hogy 10-15Km távolságból haza kell hozni a bringát, és nem a bringa hoz engem.
Nyugodtan bringázhatok a szokásos délbudai bringaúton.

A Duna, a bölcs öreg.

Béke, és nyugalom.

Az óriás, amikor dolgozik.

Megint megmutatta erejét, és bölcsességét. Imitt-amott kilépett a szokásos medréből, de nagyobb bajt nem csinált, csak figyelmeztette az embert, hogy ne felejtse el, nem csak adni tud, de elvenni is ha, visszaél a lehetőséggel amit ad az ember számára.
Legfőbb adomány a VÍZ, ami nélkül az ember nem élhet. Aztán a vízben elő halak. Majd az általa előállított energia, ami nélkül ma már nem is tudjuk elképzelni az életet. Akárcsak az általa elszállított ipari termékek sokasága nélkül. Aztán itt van a természeti környezet ami kíséri az útját, a látvány ami mindig megnyugtatja az embert. A csend, a béke, a nyugalom ami a környezetében fogadja az odalátogatót.
Legfőbb erénye, hogy mindezért nem kér mást csak azt, hogy vigyázzunk rá, hogy ne tegyük tönkre, ne szennyezzük a vízét.

Szépek voltak.........

Ma megint olyan szépséget láttam, amit eddig még csak egyszer sikerült látni, és akkor is csak egyet. Nevezetesen: három szajkót, népies nevén Mátyás madarat.
Lent, Hároson, a bringaúton egy kanyar után láttam meg őket. Csak az a baj, hogy mire megállok és előszedem fényképező gépet addigra elszállnak. Most is ez történt. Ezért aztán a net-ről vettem le egy fotót, hogy meg mutassam, hogy milyen madár őkelme. Ugyan itt már tavasszal is láttam egyet, és akkor sejtettem, hogy párja is van, és költeni fognak, de azt nem sejtettem, hogy meg is láthatom őt. Nagyon szép madár. A népnyelv azt tartja róla, hogy a fiatal példányokat beszélni is meg lehet tanítani. Szerintem inkább békén kell hagyni őt a természetes élőhelyén, és télen ugyan úgy mint a többi pinty félét etetéssel segíteni a téli túlélésben.

Hová lettek a madarak?

Így masíroznak ők, sorban, mindenki a maga helyén. A Háros szigettel szemben, a csónak kikötőben.

Itt is ők, legelés közben. Látszik, hogy itt senki sem zavarja őket, mert megengedik, hogy lassan közelebb menjek.

Áradáskor a Kopaszi gátnál. Itt is megszokták az ember közelségét.

Emberbarát, steril környezet a Kopaszi gátnál. Az énekes madarak eltűntek, mert zavarja őket az emberek zaja, és állandó jövés-menése, és a szépen rendben tartott parkban nem találnak ennivalót sem.

A vízben és a vízparton gazdag a madárvilág. Rengeteg vadkacsa, sirály, és kormorán van. Néhány alkalommal egy szürke gém párt is láttam. A kormoránokat a horgászok nem nagyon szeretik, mert kifogják előlük a halakat. A kacsák a part menti bozótosban költenek is. Elég sok kiskacsa áldozatul esik a parton élő rengeteg szarkának, és szürke varjúnak. Ennek ellenére azért mindig felnő közülük annyi, hogy az állomány állandónak tekinthető.
A Hárosi szakaszon, több alkalommal Gólyát is láttam. Itt, és a Budafoki pataktorkolatnál békákat is hallottam. Ezek a dolgok azért fontosak, mert a nagyváros peremén egy természetes élőhelyet lehet megfigyelni. A nagyvárosban felnövő gyerekek már nem sok helyen láthatnak ilyet. Nem is tudják már, hogy ezek értékek, amit meg kell becsülni.
A part bokros részein nagyon sok kis énekes madár van. U.m. Stiglicek, Rozsdafarkuk,Zöldikék, Rigófélék, és még néhány faj amit csak hallottam énekelni, és nem tudom azonosítani, hogy ők kik is tulajdonképpen.
A fácánok tavasszal és nyárvégén, amikor a csibék már felnőttek, a bozótosban keresgélik a táplálékukat.
Az az igazság, hogy ezeket az állatokat én kora reggel tudom megfigyelni, amikor még csend és nyugalom van. Nem háborgatja őket sem ember sem a kint sétáltatott kutyák. A legtöbb kutyatulajdonos nem engedi meg a kutyának, hogy zavargálja a Fácánokat, de sajnos van olyan is aki még küldi is a kutyát, hogy keresse meg a fészket. Ez nagyon sajnálatos dolog, mert nem fogja fel, hogy olyan értékek vannak a közvettlen környezetében, amit ha elpusztít, talán nem is pótlódik, végleg elvész erröl a területről. Akkor pedig egy steril, néma táj lesz ahol már az ember sem érzi jól magát, és a furcsa az lesz, hogy majd nem is fogja tudni, hogy miért nem érzi jól magát!
Néhány napja, amióta magas a vízállás, nem látom a vizimadarakat, nem tudom, hogy hova lettek?

A Duna, amikor árad.

A part menti bokrokat víz borítja.

Ugyan az a szakasz, alacsony vízállásnál.

A hárosi Duna szakasz egy részlete.

A budafoki hegyek vizét összegyűjtő patak torkolata, szokásos vízállásnál.


Ugyan az a pataktorkolat, áradáskor.



Már korábban is beszéltem róla, hogy nagyon szeretem a Dunát. Főleg korán reggel, napkeltekor. Hatalmas, és méltóságteljes, és nagyon nyugodt, mint egy bölcs, sokat tapasztalt idős ember. Minden titkok tudója, és őrzője. Ha elég figyelmesen hallgatod sok mindent elárul.
Meg tudhatod, hogy milyen emberek lakják a környezetét, azok hogy bánnak vele, szeretik, tisztelik, vagy csak elfogadják, mint ami mindig ott van a kezük ügyében. Elvehetik javait, amire meg már nincs szükségük azt egyszerűn a vízbe dobják, mintha rábíznák a takarítást. Tiszta vizet várnak tőle, de mindent megtesznek azért, hogy ezt lehetetlenné tegyék.
Hatalmas medrébe mindent befogad és megtisztít. A sok apró vízfolyás hatalmas folyammá egyesül benne. Hátán mindent elvisz amit az emberek rábíznak, és eközben összeköti egymással az útjába kerülő népeket. Néha előfordul, hogy túl sok víz gyűlik össze, amit csak nagy nehezen tud a medrében tartani. Ilyenkor még hatalmasabb, sőt már-már fenyegetőnek tűnik, mintha mindent és mindenkit magával akarna ragadni, de gy kis segítséggel, csak-csak elviszi azt a rengeteg vizet.
A segítség a gátak emelése, és türelmes várakozás a víz lefolyására.
Mindezt meghálálja, mert útja során kellő mennyiségű és minőségű ivóvizet ad a környezetében élő emberek számára.
Ezért hát emberek, nagyon vigyázzatok rá, szeressétek, tiszteljétek, mert a jövőtök függ tőle!