Státusváltás!

Jelentem, hogy már nem fogok megbolondulni, mert már nincs rá szükségem, mert komoly lelki tusa után macskabarátból váltottam ETETGETŐVÉ!

A következő történt, egy reggel azt láttam, hogy a macskák hiába várnak a reggelire, beadtam a derekam és a barátnőmmel magukkal hozott konzervet odaadtuk a macskáknak . Azt láttuk, hogy szinte rávetették magukat, de nem vártunk, mert részben nem akartunk találkozni a ház tulajdonosával ami előtt esznek a macskák, részben meg nem is nagyon akarok kapcsolatot kialakítani velük.

Ma reggel szintén ott voltak, de ma már a fekete-teknőc is jött. Azonnal láttam, hogy lapos a hasa, és lógnak az emlői, tehát megvannak a kölykök, és szoptat. Vittem egy kis edényt, vizet tettem bele és odatettem, viszonylag védett helyre, hogy ki ne boruljon. Most is szinte rávetették magukat a konzervre. Nem vártuk meg, hogy megeszik-e mind. Tovább mentünk, Kb 10 perc múlva jöttünk visszafelé, akkor már se kaja se macska nem volt. Mindent megettek, és elvonultak a rejtekükbe.

Muszáj valami komoly dolgot kezdeni velük. Ha megkerül az eredeti etetgető, megbeszélem vele, hogy hogyan is oldjuk meg a helyzetet. Remélem nem lesznek ellenvetései.

Legalább a kölyköket szeretném gazdához juttatni- most még csak kettőt, de nem tudni hány van a másik anyának- a felnőtteket meg ivartalanítani. Ezt nélküle nem tudom, és nem is akarom megoldani!

 Ez a ma reggeli helyzet:

 

Már megint macskák!

Ma sírva jöttem haza a kora reggeli bringázásból.

 Már megint beleakadtan egy az ember felelőtlensége miatt létrejött macskakolóniába. Még nem túl nagy a létszám, de már sajnos alakul. Egy kedves, barátságos kutyagazdi elkezdett etetni egy, az agy darab trikolor macskát. Nem sokára jött a testvére, majd az anyjuk is, és már meg is volt a kolónia alapja, a három nőstény macska. Majd két kandúr is előkerült és már készen állt a család!
Én is láttam őket már korábban is, de így együtt csak akkor amikor éppen etette őket mikor odaértem. Persze elmondtam neki az ilyenkor szokásos mondanivalót, de nem sokat ért. Persze akkor már nem hagyhatta abba az etetést, mert már megszokták, és ráadásul láttam, hogy kölykök is vannak. Plusz a másik nőstény igen csak nagy hassal vemhes.
Ráadásul kiderült, hogy abban a házban aminek a kapuja előtt eteti őket, nem is laknak állandóan, csak elég gyakran napközben jönnek a tulajok. Az is kiderült, hogy nem az ő macskáik, mert nekik nincs, sőt még a kertjükben sincs. Na először ettől ijedtem meg, mert akkor nem valószínű, hogy megtűrik őket, és macskák rejtőzködnek előlük! Az öregek biztos, de a kölykökkel mi lesz mert ők ezt nem tudják, nekik ezt meg kell tanulni! De addig mi lesz velük.
És ez még nem elég, a hát elején az etetgető elutazott a családjával szabadságra, és etetgető nélkül maradtak a macskák!
Ma már a kölykök is kint ugráltak az utcán, az anyjuk csak üldögélt látszott, hogy nagyon vár valamit. A reggelit!
Minden idegszálam tiltakozik az etetgetés ellen, de nem maradhatnak kaja nélkül azok a szerencsétlenek! Sírva tekertem a bringát, és a barátnőm azt mondta, hogy ő sem tudja nézni, hogy éheznek, ő holnap hoz neki enni! Bementünk az Auchanba és vettünk kaját, holnap elvisszük nekik.
De tudom, hogy ez nincs így jól! Nagyon nincs jól!
Be kéne fogni őket, ivartalanítani, és gazdikeresőbe adni. De tudom, hogy minden tele van gazdátlan állatokkal! Nem szoktam a korommal, és anyagi helyzetemmel érvelni, de 74 éves nyugdíja vagyok, a barátnőm 81 éves nyugdíjas! Mi nem vagyunk egy életbiztosítás fiatal állatok számára, mert ma minden jó, de vajon holnap is jó lesz? Mi lesz ha netán felkelni sem tudunk! Akkor mi lesz a macskákkal!? Mi még ideiglenesben sem vehetünk magunkhoz felelősséggel állatot!
Nyugodt lelkiismerettel meg az állatmentőket sem tudom hívni, mert csak a fejük tetején nincs mentett állat!!!!
Tehetetlen patt helyzet!

Talány, vagy kutyahűség?

Már régen nem jártam erre, és nem írtam semmit, ezért úgy néz ki mintha semmi nem történne. Pedig mostanában is minden reggel bringázom a szokásos bringautamon.

Reggel óta nem hagy békén egy gondolat. Budtétényben, Dunatelepen történt egy dolog ami nem hagy nyugodni. Az egyik házban lakott egy idős ember, egy tacsi keverék kicsi kutyával. Az idős ember egy bot segítségével minden reggel sétált egy kört a lakóterülete körül, és a kutya elkísérte. Egyszer eltűntek, illetve valamiért nem láttam őket. Nem lehetett nem észrevenni a változást, mert a kutya egy nagyon harcias kis jószág,  minden alkalommal  úgy ugatta a bringát mintha legalábbis egy szörnyeteg támadásától tartott volna.  Egy reggel nem jöttek, és az óta nem is láttam őket.
Egy ottani ismerősömtől kérdeztem, hogy nem tudja-e mi az oka, hogy nem látom a harcias kis kutyát, meg a gazdáját. A válasz nagyon rossz volt, a következő: a gazdi meghalt, és a kiskutyát elvitték valahová.

 Tegnap még azt írtam volna, hogy volt, meg volna, de ma reggel történt valami. A kapu előtt ahol laktak megláttam a kiskutyát. Nem lehetett nem észre venni, mert hangosan ugatott. Jellegzetes hívó vakkantgatásokkal, erős fark csóválással. Látszott, hogy szeretne bemenni az udvarra.

Egyszerűen nem tudom, hogy mi van, mi történt, lehet, hogy most tért haza, és a gazdáját hívja.?

Lehet, hogy egy kutyahűség megnyilvánulását láttuk?

Megpróbálom kideríteni!

Sétálni is lehet a Dunaparton.

Mostanában mikor jó idő idő van, de azért annyira mégsem jó, hogy bringázzunk, akkor ki szoktunk menni sétálni. Az is mozgás, és legalább olyan szükséges és egészséges mint a bringázás. Igaz, hogy kisebb területet tudunk bejárni, de a mozgás legalább olyan jó, és hatásos mint a bringázás.
Séta közben sok kutyával és a gazdijukkal is megismerkedünk, beszélgetünk. Egy ilyen eset alkalmával egy számomra eddig ismeretlen dolgot tapasztaltam. Egy szép ír szetter típusú kutya odaszaladt hozzánk, és ismerkedés közben egy, számomra furcsa drótszerű valamit találtam a nyakán. Miközben próbáltam a gazdinál mentegetni a kutya viselkedését, és kértem, hogy ne bántsa a fegyelmezetlenség miatt, hogy odaszaladt hozzánk, kérdeztem, hogy mi az ami a nyakán van? Akkor derült ki, hogy  ma már létezik egy olyan apró rádióadó amit a kutya nyakörvére lehet csatolni, és még akkor sem veszti el a gazdi a kutyát ha a kutya nem elég szófogadó, és alkalmanként önállósítja magát, és ismeretlen helyre távozik.
Lehet, hogy nem sok kutyatartó ismeri ezt a lehetőséget, vagy egyáltalán annyira nem fontos neki a kutya, hogy egy ilyen nyomkövetőre áldozzon.
Beszélgetés közben az is kiderült, hogy ez a kutyus mentett kutya, fiatal felnőttként került a gazdijához, és nem szeretné, ha elveszne, és ezért beszerezte a csipp mellé a jeladót is. Kb féléve van nála a kutya és időnként mintha még mindig az eredeti gazdáját keresné, mert úgy mint ahogy hozzánk szaladt, egy egy embert közelebbről is megvizsgál.
Mostanában rengeteg kutya kóborol, és talán nem mind kidobott állat. Szeretném hinni, hogy van közöttük olyan is aki valóban elveszett! Egy ilyen jeladó, a csippel együtt talán segítene, hogy kevesebb kóbor kutya legyen.