2013. augusztus 10., szombat

Státusváltás!

Jelentem, hogy már nem fogok megbolondulni, mert már nincs rá szükségem, mert komoly lelki tusa után macskabarátból váltottam ETETGETŐVÉ!

A következő történt, egy reggel azt láttam, hogy a macskák hiába várnak a reggelire, beadtam a derekam és a barátnőmmel magukkal hozott konzervet odaadtuk a macskáknak . Azt láttuk, hogy szinte rávetették magukat, de nem vártunk, mert részben nem akartunk találkozni a ház tulajdonosával ami előtt esznek a macskák, részben meg nem is nagyon akarok kapcsolatot kialakítani velük.

Ma reggel szintén ott voltak, de ma már a fekete-teknőc is jött. Azonnal láttam, hogy lapos a hasa, és lógnak az emlői, tehát megvannak a kölykök, és szoptat. Vittem egy kis edényt, vizet tettem bele és odatettem, viszonylag védett helyre, hogy ki ne boruljon. Most is szinte rávetették magukat a konzervre. Nem vártuk meg, hogy megeszik-e mind. Tovább mentünk, Kb 10 perc múlva jöttünk visszafelé, akkor már se kaja se macska nem volt. Mindent megettek, és elvonultak a rejtekükbe.

Muszáj valami komoly dolgot kezdeni velük. Ha megkerül az eredeti etetgető, megbeszélem vele, hogy hogyan is oldjuk meg a helyzetet. Remélem nem lesznek ellenvetései.
Legalább a kölyköket szeretném gazdához juttatni- most még csak kettőt, de nem tudni hány van a másik anyának- a felnőtteket meg ivartalanítani. Ezt nélküle nem tudom, és nem is akarom megoldani!
 Ez a ma reggeli helyzet:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése