Tudom, hogy segíteni kell, de hogyan!?

A bringaút mentén már több esetben segítettem emberen és állaton egyaránt. Volt, hogy egész éjszaka szórakozó fiatalok reggelre magatehetetlen állapotban hevertek a földön, volt hogy cukorbeteg fiatalembernek defektes volt a bringája, és Érdre kellett mennie, mert ott lakott, és csak otthon volt gyógyszere. Volt, hogy állatot kellett menteni, volt hogy nem találtok az utat, és még ki tudja mi minden eset fordult elő, ami mellett az arra járók szó nélkül elmentek. Nekem sohasem sikerült, de valahogy nem is akartam. Egyszer mentem el földön heverő emberek mellett, akkor sem mentem messzire, mert valahogy muszáj volt visszamenni és segíteni. Eddig még mindig megtaláltam azt a módot hogy segíthessek. Volt hogy észre sem vette akin segítettem, volt hogy nem győzte köszönni, hogy egyáltalán megálltam, és még segítettem is! Eddig ez valahogy így működött! De most félek, hogy kudarcot vallok a szándékommal!

A következő történt, és még történik is folyamatosan. A Duna parton, a 11. és a 22. kerület határán, a Hosszúréti patak, és a volt4-s számú házgyár épülete közötti szakaszon egy fiatal nő, megtalálta a már korábban, valaki által kidobott kanapét, és azon tölti az éjszakáit! Addig amíg kánikulai nyári melegek voltak az éjszakák, még csak-csak elment valahogy. De október közepe táján amikor az éjszakák már elég hűvösek, és egyre hűvösebbek lesznek, sőt nem sokára bejönnek a fagyok, nem jó megoldás, sőt mondhatnám, hogy életveszélyes megoldás! Nem tud annyira betakarózni, még akkor sem ha van mivel, hogy ne hűljön le veszélyesen a test hőmérséklete. De egyenlőre nincs is megfelelő takarója, és már az éjszakák 4-5 fokos hőmérséklete is életveszélyes! Felteszem, hogy tápláléka sincs megfelelő, akkor meg éppen életveszélyes helyzetben van egy fiatal nő! Egy ember aki talán a nem is a saját hibájából került ilyen kétségbeejtően kiszolgáltatott helyzetbe!

Úgy gondolom, hogy mindenkinek kötelessége a segítség nyújtás! Egyenlőre még nem találtam olyan szervezetet aki segített volna, mert még ma reggel ott találtam a fiatal nőt.

Nem adom fel, tovább keresem a lehetőséget, azt szervezetet, vagy hivatalt, vagy bármit ami, vagy aki segíthet ezen az emberen! Mert ő is ember, még ha valamilyen oknál fogva a társadalom peremére is került!!!!

Dühös, és elkeseredett vagyok!

Ma reggel, a szokásomhoz híven megint elindultam a bringaúton. Kicsit határozatlan voltam, hogy kifelé vagy befelé induljak-e, de végül kifelé indultam.

Szép, csendes, napsütéses idő volt, és szombat lévén nem volt sok bringás az úton. Jó hangulatban haladtam, közben azon gondolkodtam, hogy visszafelé bemegyek a budafoki piacra, veszek gyümölcsöt, meg tegnap azt mondták, hogy a magokat áruló ember szombatonként szokott jönni. Ugyan is napraforgó kellene vennem, mert rendszeresen idejár egy zöldike pár enni, és már lassan elfogy a napraforgó.

Így gondolkodtam, amikor is egyszer csak egy kanyar után, a vízművek egyik telepe előtt, a kerítés mellett megláttam a gyönyörű napsütésben, összebújva, ezt két kölyök macskát. Ahogy megláttak az egyik eltávolodott, valószínű ő a félősebb. Azt hittem elájulok! Szerintem ezeket ide kirakta valaki, és a sorsra bízta, hogy mi lesz velük. Kb 10-12 hetes kölykök lehetnek.
Szombaton erre nincs sok autó, de néhány azért előfordul. A vízművek telepén mindig vannak emberek. Ha van bennük egy kis lélek, meg jó érzés akkor nem bántják őket, talán még enni is adnak nekik.
Mikor visszafelé jöttem, éppen az úttesten ettek valami. Nem mertem odamenni megnézni, hogy mit, mert nem akartam elriasztani őket. Meg az az igazság, hogy csak hiú reményeket keltenék bennük, mert én nem tudok velük mit kezdeni. Bízom benne, hogy a vízműveknél kapnak valami könyörületet, és ellehetnek valahogyan.Ez a látvány egy kicsit enyhítette a dühömet, mert ő a saját postaládájukon napozott. Őt már jó néhányszor láttam errefelé, neki jó gazdái lehetnek, mert ahhoz képest, hogy kijáró macska, jól néz ki.
Ennek a fának kidöntését láttam, mert éppen akkor arra jártam. Útban volt szegény az útépítésnek, és ezért kellett meghalnia. Az óta már rengeteg földet, és tömörítő anyagot hordtak ide, hogy feltöltsék a talajt a megfelelő szintre, mert a M0-t szélesítik.

Kézcsók a bringaúton.

Itt történt a leírt eset:

Ma reggel megint segíteni kellett. Az még nem is lenne baj, mert bárkivel előfordul, hogy segítségre szorul. A baj az, hogy megint az éjszakai szórakozás után hazafelé tartó fiatal emberek kerültek bajba.

Nem messze a korábbi bejegyzésben, már leírt Duna parti szórakozóhelytől három fiatal ember, eléggé kapatos állapotban próbált használhatóvá tenni egy sérült bringát. Ahogy elmentem mellettük, szinte csak úgy mellékesen odaszóltak, hogy nincs-e egy 8-s villáskulcsom. Miután szerszámot , és egyéb dolgot ami alapvető egy hosszabb útra szüksége lehet, hordok magammal, megálltam és mondtam, hogy valószínű van. Szokatlan lehetett a dolog, mert az egyik fiu odaszólt hogy horgászni tetszik? Mondtam neki, hogy nem hanem bringát javítani! Ettől kellőképpen meglepődött, és nem szólt többet.

Sajnos nyolcas kulcsom éppen nem volt, de tippet adtam, hogy lehet kinyitni egy pénzérme segítségével, egy nagyobb méretű kulccsal egy csavart. Akkor láttam, hogy a bringa javíthatatlan, mert a hátsó váltó darabokban van, a fogaskerekek szét potyogtak, és egyik másik alkatrész eltört. Egészen biztos, hogy egy nagyot esett vele a fiú. A kapatosságát a bringa bánta. Mehetett haza gyalog, ráadásul egy kölcsön bringa volt. Annyit tudtunk tenni azzal a fiúval aki valamennyire beszámítható volt, hogy a bovdent mentve a maradékot rögzítettük a palacktartóhoz. Így legalább ellehetett tolni a bringát.

Ekkor történt egy, számomra nagyon meglepő dolog. Az a fiú aki kénytelen volt gyalogolni, vagy a bringát mint egy rollert hajtva hazamenni, odajött hozzám nyúlt a kezem után. Nem értettem mit akar, azt hittem, hogy a kezén mutatni akar valamit, de nem, megfogta a kezem egy szabályos kézcsókkal illette. Amennyire a kapatossága engedte meghajolt, kezet csókolt, és megköszönte, hogy egyáltalán megálltam és segítettem amennyit lehetett. Elmondta, hogy ő motoros, de még nem tapasztalt ilyet, hogy ennyire fenntartás nélkül segítene valaki.

Mondtam neki, hogy sajnos itt nem ez az első eset, mert szórakozás közben gyakran elfelejtik, hogy valahogy haza is kell menni, és szinte mozgás képtelen állapotba hozzák magukat.

Elköszöntünk egymástól, és mondtam nekik nagyon vigyázzanak magukra hazafelé!

Már nem csak macskákat kell menteni.............

Egy emeletes buszból kialakított kiszolgáló rész. Szerintem nagyon hangulatos:-)

A placc ahol a vendégek szórakozhatnak Itt kért segítséget a két fiú!

Idén már másodjára fordul elő, hogy a hétvégi bringázásomat ember mentés tarkítja.

Néhány éve telepítettek a Duna partra, a bringaút mellé, egy nyári szórakozóhelyet a fiataloknak.

Persze nem csak fiataloknak, de többnyire ők szórakoznak, zene mellett hajnalig. Alkoholos italokat is felszolgálnak. Az az érzésem, hogy más, az alkoholnál sokkal veszélyesebb dolgokat is.

Többször előfordult, hogy hétvégén még akkor is ott zenéltek és szórakoztak, amikor kora reggel bringázni mentem. Olyankor nem szívesen mentem arra, mert néhányuk elég kötekedő, és számukra érdekes látvány egy idős ember a bringán, és még érdekesebb, ha az illető nő! Már elég elmúlt azaz idő amikor megtudtam magam védeni akár fizikailag is, ma már a reflexeim sem igaziak, mire felveszem az ütemet, már régen mozgásképtelenné is tettek! Ezért aztán ilyenkor inkább másfelé mentem.

Két hete is kifelé még elkerültem őket, mert szinte hangzott a környék a gépzenétől. Visszafelé jövet csend volt, gondoltam már bezártak és elmentek, de legnagyobb meglepetésemre, nem messze a helytől állt egy kocsi, tőle nem messze meg a giz-gazban két fiatalember feküdt. Láthatóan aludtak, először elmenetem mellettük, de csak nem tudtam őket így ott hagyni, ezért visszafordultam. Ugyan úgy feküdtek mint korábban, pedig futók is, és más bringások mentek el mellettük. Körbe jártam őket, láttam, hogy lélegeznek, tehát vagy alszanak, vagy ami elég riasztó eszméletlenek. Megfogni nem mertem őket, mert egy álmából felriasztott ember azonnal támadhat. Bekapcsoltam a telefonom, hogy lássam, annak a hangjára hogy reagálnak és semmi. Ugyan úgy feküdtek tovább. Na ekkor hívtam a 112-t, hogy küldjenek valakit, mert valami nem stimmel a két fiúval. Nem vártam meg, hogy jöjjenek, így nem is tudom, hogy mi történt, de az óta egyszer sem rumliztak reggel.

Ma reggel a bringaút egy másik szakaszán találkoztam két gyalogos fiúval, akik láthatóan nem voltak színjózanok.

Visszafelé jövet ennek a szórakozóhelynek a placca mellet jött elém az egyik- akkor még nem is ismertem meg- hogy segítsek, mert a társa rosszul van, a telefonja meg lemerült és nem tud taxit hívni. Megálltam és hívtam egy taxit. Azt hiszem a taxisok már ismerik az itteni helyzetet mert nagyon gyorsan érkezett egy kocsi. Amikor ez a fiú szólt a társának hogy jöjjön mert itt a taxi akkor láttam, hogy nem is nagyon tud felállni. Kiderült, valószínű az eszméletlenségig itta magát. Kérdeztem a taxist, hogy így is vállalja-e a fuvart. Vállalta és elvitte őket.

Kár ezekért a fiatalokért, ha a szórakozást így képzelik, és ebben még jól is érzik magukat!

Sokkal többre lennének érdemesek!

Az öböl ma!

Egy magányos virág a zöldben:-)

A túlsó part.

A gyerekek vidám gurulós játéka:-))

A túlsó párt néhány részlete:-)

Egy fiatal fácska.

És egy csodálatos öreg facsoport a vízparton.

Miután ápolásra szoruló betegem van, nem megyek hosszú ideig, hosszú útra. Ezért ma sem mentem a szokásos bringautamon, csak rövidebbet, az öbölig. Érdemes volt, mert nagyon szép időben, nagyon jó hangulatban bringázhattam. Nem voltak sokan, mert hétköznap csak kicsi gyerekes anyukák, meg a nyugdíjas nagymamák, nagypapák tudnak kijönni.

Azért nagyon jó volt nézni a szép füves dombon összejött vidáman nevető gyerekeket, amint újra, és újra legurultak a dombon.

Erőgyűjtés!

A M0-s útépítése a Hárosi hídnál.

Hatalmas gépek az építkezésnél.

Szépen kizöldült bringaút.

Megint találkoztunk a Mircivel is.

Ma megint reggel mentem, azaz mentünk bringázni. Azért a többes szám, mert együtt mentünk azzal kedves bringás ismerősömmel, aki a nem túl régi életveszélyes egészségi gondja ellenére rendszeresen bringázik.

Az történt ugyanis, hogy egy alkalommal elindult bringázni, és csak a következő sarokig jutott, mert szívinfarktust kapott! Ez még tavaly késő ősszel történt. Érezte, hogy valami nagyon nem jó, mert erős baloldali, mellkasi fájdalma volt. Leszállt a bringáról, megfordult és elindult visszafelé. Elérte a házukat, felment, és a bringát is felvitte lifttel az emeletre, helyre rakta a bringát, és csak ezután hívta a mentőt. Egészségügyi lévén pontosan tudta, hogy mi a baj, így a mentőket részletesen tájékoztatta,ezért rohammentőt küldtek, és vitték a kórházba. A kórházi kezelés, és gyógyulás után szanatóriumba utalták. Minden orvostól azt kérdezte, hogy bringázhat-e még ha felépül. Egyedül a szanatóriumi orvos biztatta, hogy nagyon úgy néz ki , hogy igen! Bőven karácsony után jöhetett haza, és az volt az első kérdése, hogy megyünk bringázni?

Mentünk, és megfelelő fokozatosság után ma már velem egy szinten bringázik. Még annyit tennék hozzá a történetéhez, hogy tőlem hét évvel idősebb, 79 éves!

Nem tévedtem! Ma is ott volt.

Névre szóló személyes iratok.

Törvényeket, rendeleteket tartalmazó közlönyök.

A papírhegy mennyisége talán jobban megítélhető egy távlati felvételen.

Hivatalos pecsét, és aláírások egy személyes dokumentum alján!

A másik blogban leírtak miatt lelkileg nagyon elfáradtam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek bringázni. Muszáj volt egy kicsit felfrissülni, kiszellőztetni az agyam, egy kis lelkierőt gyűjteni. Ráadásul, mikor utoljára kint voltam láttam egy hatalmas papírkupacot, amit csak autóval lehetett oda vinni, mert annyi volt.

Nem kora reggel mentem, mert más elfoglaltságom adódott, amit feltétlenül meg kellett oldani!

Délelőtt nagyon jó idő volt ezért úgy tíz óra tájban el is indultam. Ahhoz képest hogy hétköznap van meglepően sok gyerekes családdal találkoztam. Lehet, hogy még iskolai szünet van, és talán még a családi bringázás a legolcsóbb elfoglaltság. Hasznosnak nagyon hasznos, mert jó levegőn végzett mozgás, ráadásul együtt van a család. A gyerekek szempontjából ez sem elhanyagolható körülmény!

Végig mentem a szokásos úton, és láss csodát:-) Meg van a papír kupac, hiánytalanul! Csináltam néhány fotót, mert legutóbb annyira meglepődtem a látványtól, hogy elfelejtette fotózni. Hát nem tévedtem, tényleg ott volt, és ott van!

Ide is teszek néhányat.

30,-km!

Ma túl mentünk a lovardán, és a nyúlgát mellett ezzel a szépséggel találkoztunk.

Úgy látszik szimpatikusok voltunk neki, mert jó alaposan megvizsgált bennünket.

Őt a híd alatti bringa terelőút mentén láttuk. Szerintem egy vemhes nőstény. Ki tudja mi lesz a kölykeivel, ha megszületnek. Ez most munkaterület, komoly földmunkák folynak, mert az M§-s utat szélesítik.

Már megint napi rendszerességgel bringázom. Néhány napja átálltam a kora reggeli indulásra.

Egy kicsit csípős a reggeli levegő, de már nincs annyira hideg.

Van egy kedves bringás ismerősöm akit tavaly bringázás közben ismertem meg. Gyakran találkoztunk a bringaúton és egyszer csak megbeszéltük, hogy a jövőben ne hagyjuk a véletlenre, hanem beszéljük meg, hogy mikor megyünk. Nem kötelező együtt menni, de szólunk egymásnak, és ha mindketten tudunk akkor együtt megyünk.

Ma reggel már lent jártam Budatétényben amikor a Rózsika rám telefonált, hogy megyünk-e, mondtam, neki, hogy én már megyek, de visszafordulok, hogy eléje menjek. Akkor már benne volt az órámban, meg a lábamban 8km.

Így visszafordultam, és a találkozás után együtt folytattuk az utat. Ilyenkor nem sietünk, időnk van, és jókat beszélgetünk. Közben csinálok néhány fotót, ha valami érdekeset látok. Aztán az is előfordul, hogy annyira meglepőt látok, hogy egyszerűen elfelejtem, hogy le kéne fotózni. Ma is így jártam! Ugyan is ráakadtunk egy nagy halom kidobott papírra ami első látásra reklámújságoknak nézett kei, de mikor jobban megnéztük, láttuk, hogy egy nyolcadik kerületi iskola irattárát üríthették ki, mert elég sok hivatalos irat is van a gyűjteményben.

Holnap, ha nem esik az eső megint megyünk, és akkor csinálok néhány fotót. A környezet szennyezésén kívül az is felháborító, hogy személyes iratok is vannak a szemétben!

Így tanul a gyerek!

Ő nem a kacsakergető kisgyerek. A virágot szereti, és mily hihetetlen tudja, hogy nem szabad letépni, mert akkor elhervad. És ezt az anyukája mondta neki! Ez a kisgyerek is tanult valamit:-) Jót? Igen! Örök életében becsülni fogja a virágot!:-) Gratulálok anyuka!

Egy ilyen kacsát kergetett az a kisgyerek akinek a szülei nem is gondolták, hogy rá kellene szólni a gyerekre! Ez a gyerek is tanult valamit! Jót? Nem biztos, sőt biztos, hogy rosszat! Gratulálok kedves szülők!

Már egy ideje megint napi rendszerességgel bringázom. Még nem kora reggel, mert elég hűvös van, és semmi sem kötelez arra, hogy csakis reggel hat órától délelőtt tízig lehet bringázni. Különben sem szeretem a megrögzött ragaszkodást a szokásokhoz. Gyakran a már jól ismert déli Duna szakaszon tekerek, de van hogy másfelé is elmegyek. Különösen akkor ha valami elintézni való akad. Ilyenkor, ha vásárolni kell akkor útba ejtem valamelyik lehetőséget, és a bringa hazahozza a csomagot.

Ma is elindultam, úgy tíz óra tájban. Most nem dél felé mentem, hanem eltekertem a Lágymányosi öbölbe. Már egyre szebb, sok friss zöld, néhány virág is mutatkozik már. A gyep is nagyon szépen gondozott. A még üres pavilonokat is kezdik berendezni. Mindig vannak kint családok kicsi gyerekekkel, a játszótér is mindig tele van. Főleg hétvégén, ezért szeretek inkább hétköznap menni. Nem a gyerekek zavarnak, hanem miután csak ez az egy ilyen lehetőség van a kerületben, ezért kicsi arra, hogy a gyereke is, meg a bringások is biztonsággal elférjenek. Azt hiszem, hogy nem a családoknak, és a kicsi gyerekeknek kell másfelé menni, hanem hétvégén a bringásoknak!

Ma igen jól ellehetett férni, voltak anyukák gyerekekkel, idősebb emberek sétálni, pihenni, és egymással beszélgetni.

A kacsák nagyon szelídek. Egy pár éppen előttem totyogott át az úton. Meg is álltam fotózni, de mire előszedtem a gépet, már csak a tojót tudtam lekapni, és már a füvön sétált.

Visszafelé jövet, egy másik részen egy kicsi gyerek egy elég nagy homokozólapáttal a kezében kergetett a kacsát. A kacsa szaladt a gyerek utána, a szülők meg nevetve nézték a gyakorlatot végző gyereküket. Megálltam és vártam egy kicsit, hátha rászólnak a gyerekre. Nem tették!

Tudom, hogy nem igazán hálás dolog, de én nem bírtam szó nélkül, és szépen kértem a kisgyereket, hogy ne zavarja a kacsát. A gyerek azonnal megállt, a szülők meg igyekeztek megnyugtatni, hogy nem bántja, nem lesz semmi baja! A legszebb a volt, hogy " Mi is szeretjük az állatokat"!

Nem akartam sem oktató napot tartani, sem elmérgesíteni a helyzetet, úgy hogy a kisgyereknek kezdtem dicsérni a lapátját, és kérdezgettem, hogy mit fogsz vele csinálni?

Persze válasz nem jött, de nekem kedvem lett volna megkérdetni, hogy hogyan szeretik az állatokat, gyerekjátékként, vagy a tányéron ebédnek?

Nem csak szépet láttam, hanem szomorút is.

A koszorú amit egy ember emlékére dobtak a Dunába!

Megint voltam bringázni, mert nagyon szép idő volt.

Az út egy szakaszán meglepően sok gyalogos embert láttam. Valahogy nem sétáló, kiránduló családnak néztem őket. Nagyon csendesen magukba fordulva, egymást támogatva mentek. Egy idősebb nőt két fiatal támogatott. Először nem tudtam mire véljem a dolgot, mert eddig még ennyi embert egy csoportban nem láttam errefelé. A hangulatukon valami szomorúságot éreztem, és igyekeztem őket úgy kerülni, hogy ne nekik kelljen nekem utat adni. Majd ahogy elkerültem őket, az egész szituációból arra következtettem, hogy ez biztos egy temetés volt, amikor is a hamvakat a Dunába szórták!

Majd visszafelé megláttam a víz felszínén egy koszurút. Szépen, méltóságteljesen úszott. A szalagok elterültek a vízen, mintha a koszorú uszonyai lettek voltak.

Kellemest a hasznossal.

A párás levegőben alig látszott a szemben levő, Csepeli víztorony.

A csepeli erőmű kéményeinek füstje, eltakarta a napot.

Ma kellett menni a három hónapos orvosi ellenőrzésre. Az idő szépnek ígérkezett, úgy hogy bringával mentem. Az igaz, hogy szerencsés vagyok, mert ha már orvoshoz kell menni, legalább nem nagyon messzire. Fél tízre kellett menni, a levegő még egy kicsit csípős, meg párás volt. Ennek megfelelően fulladtam egy kicsit, de nem volt vészes. Pont ezért kellett menni ellenőrzésre.

Legutóbb mikor ott jártam nagyon felháborodtam a rendelő gondnokának az eljárásán. Történt ugyanis, hogy a bejáratnál csak az utcán van egy elég labilis bringatároló. Valami régi típusú szerkezet lehet, mert a réselésébe nem fér bele terepgumis kerék. Ezért a tároló rekeszek közti részre kell betolni a bringát, akkor meg a fele kilóg az úttestre, a másik fele meg a járdára. Mindkét helyen útban van. Sem az autók, sem a gyalogosok nem férnek tőle rendesen. Ráadásul nem is igazán van biztonságban ott a bringa. Ezért aztán betoltam a bejárati járdára, és a kis kerítéshez rögzítettem.

Felmentem az emeletre bejelentkezni, majd vártam a soromra, és közben megláttam a földszinten a gondnokot, egy fűrészlappal a kezében. Valahogy rossz érzésem támadt, mert láttam kimenni az udvarra, ahol állt a bringám. Leszaladtam utána, és ott találtam a bringa mellett, éppen lefűrészelni készült a lakatot.

Nagyin felháborodtam, hogy mégis hogy gondolja más tulajdonában kárt tenni. Azzal indokolta, hogy nem jó helyen áll, mert a tároló nem itt, hanem az utcán van. Elmondtam neki a kifogásaimat, és igaz nem éppen úri stílusban dicsértem észbeli képességeit, és kivittem az utcára a bringát.

Majd bementem a rendelésre, már vártak, úgy hogy a felháborodás még bennem volt.

A doki meg az aszisztens is elítélték az eljárást, de a doki hozzátette, hogy az a bejárat a kerekesszékes betegek bejárata. Akkor viszont rajtam volt a meglepődés sora, hogy ezt miért nem mondta a gondnok, vagy miért nem írják ki, ha már nekem nem volt ennyi eszem, hogy kitaláljam, de ha ki lenne írva talán észrevettem volna.

Ezután lefelé jövet megkerestem a gondnokot, és elnézést kértem tőle, de azt is mondtam neki, hogy legalább írják ki, hogy az a kerekesszékes emberek bejárata.

Mondanom sem kell, hogy még ma sincs kiírva, de a bringát az utcára kötöttem ahhoz az ócska, nem biztonságos tárolóhoz.

Találkoztam a gondnokkal is, és kiderült, hogy észrevette, és figyelte a bringámat, hogy nehogy elvigye valaki.

De jó lenne, ha mindenben, legalább ilyen szintem megértenénk egymást!

20,-Km!

Ezt a fotót jan.18-n készítettem. Itt még mindkét ága megvolt a vízbe dőlt fatörzsnek. A sima víztükörben egy szabályos ily képét mutatja.

Ma ugyanaz a fatörzs már szétfagyott, és egyik ága beledőlt a vízbe. Most egy vízből kiemelkedő krokodilra emlékeztet.
A teljes vízfelület fagyott, de már sok helyen feltör a víz a jég tetejére.

Ma megint nagyon jó idő van, és nem hagytam ki a bringázást. 11 óra után indultam, és a szokásos útvonalon hajtottam végig. Hogy meddig megyek, megcsinálom-e a 20km-t, azt attól tettem függővé, hogy milyen erős szembe szélben kell hajtanom.

Mondhatom, hogy csak egy kis tavaszi szellőcske volt, így egyre biztosabbra vettem, hogy végig megyek. A táj, még télies, madarak sem énekelnek, de a levegő, és a napfény nagyon jó volt.

A földutak elég sárosak, de árnyékos részeken még a hó is látszott. Azon a kis halásztelepülésen, ahol a Mirci macska lakik szabályos lekvár szerű sár van. Alig bírtam a bringát keresztül hajtani. Állandóan attól féltem, hogy le kell tenni a lábam, akkor elmerül a cipőm a folyékony latyakban.

Eddig mindig azt gondoltam, hogy szívesen laknék ott, de most rájöttem, hogy nem nekem való, borzalmas.

Aztán mikor innen kijutottam a Hárosi Dunapartra, akkor már nagyon nem bántam, hogy elbringáztam odáig.A z M0-s alatt nem mentem át, részben, mert ott is nagy sár volt, részben, mert nem tudom, hogy mi van a lovarda kutyáival, és már régen megtanultam, hogy jobb a békesség. Hát most is betartottam. Így 4km-t megint másfelé kellett megtennem.

Ennek a Dunapartnak a szépsége most is megragadó, nem csak tavasszal és nyáron. Nem bánom, hogy elbringáztam odáig!

Újra a bringaúton.

Sokan voltak kint családostul bringázni, vagy sétálni.

Egy hölgy aki nem csak a kutyákat sétáltatja, de a madarakat is szívesen eteti.

A túlsó part még igen csak téli képet mutat.

Nagyon szép időre ébredtünk, és nagyon csábított, hogy menni kéne bringázni.

Déltájban nem vártam tovább, elindultam. Egy kicsit fújt a szél, majdnem visszafordultam a Dunapartról. Féltem, hogy nagyon fogok fulladni, és nehezen bírom hajtani visszafelé a bringát.

De erőt vettem magamon és tovább mentem. Nem bántam meg, mert elült a szél, és nagyon kellemes lett azút Sokan voltak kint családostul, bringázni, vagy kutyát sétáltatni.

Volt egy érdekes találkozásom is. Az általam "Írtásnak" nevezett terület mentén már messziről láttam egy férfit aki éppen ott fotózott ahol én is szoktam. Nevezetesen a "sídomdnak" nevezett fermedvényes feltöltés irányában. Nem tudom miért, amellett, hogy szimpatikus volt, valahogy gyanús is volt az illető. Ugyan is van egy fórum ahol a környékünkről lehet olvasni, és írni, és egymással gondolatot cserélni. Természetesen mind ezt fotókkal is szoktuk illusztrálni. Ezt tette gyanússá a dolgot. Meg szólítottam az illetőt, és kiderült, hogy jól tippeltem, ő az egyik fórum társ. Most is éppen a témával kapcsolatban fotózott. Elég soká beszélgettünk, a régi területről, mert mint kiderült ő is a környéken töltötte a gyermekkorát, csak egy néhány évvel később mint én. Kellemes beszélgetés volt.

Majd elköszöntünk egymástól, és én még tovább mentem, de most csak 15,-km-t csináltam.

Én most itt nem fotóztam, sőt az út mentén sem, mert még nagyon télútóji a táj. Csak egy kettőt kattintottam.