Nem csak szépet láttam, hanem szomorút is.

A koszorú amit egy ember emlékére dobtak a Dunába!

Megint voltam bringázni, mert nagyon szép idő volt.

Az út egy szakaszán meglepően sok gyalogos embert láttam. Valahogy nem sétáló, kiránduló családnak néztem őket. Nagyon csendesen magukba fordulva, egymást támogatva mentek. Egy idősebb nőt két fiatal támogatott. Először nem tudtam mire véljem a dolgot, mert eddig még ennyi embert egy csoportban nem láttam errefelé. A hangulatukon valami szomorúságot éreztem, és igyekeztem őket úgy kerülni, hogy ne nekik kelljen nekem utat adni. Majd ahogy elkerültem őket, az egész szituációból arra következtettem, hogy ez biztos egy temetés volt, amikor is a hamvakat a Dunába szórták!

Majd visszafelé megláttam a víz felszínén egy koszurút. Szépen, méltóságteljesen úszott. A szalagok elterültek a vízen, mintha a koszorú uszonyai lettek voltak.

Kellemest a hasznossal.

A párás levegőben alig látszott a szemben levő, Csepeli víztorony.

A csepeli erőmű kéményeinek füstje, eltakarta a napot.

Ma kellett menni a három hónapos orvosi ellenőrzésre. Az idő szépnek ígérkezett, úgy hogy bringával mentem. Az igaz, hogy szerencsés vagyok, mert ha már orvoshoz kell menni, legalább nem nagyon messzire. Fél tízre kellett menni, a levegő még egy kicsit csípős, meg párás volt. Ennek megfelelően fulladtam egy kicsit, de nem volt vészes. Pont ezért kellett menni ellenőrzésre.

Legutóbb mikor ott jártam nagyon felháborodtam a rendelő gondnokának az eljárásán. Történt ugyanis, hogy a bejáratnál csak az utcán van egy elég labilis bringatároló. Valami régi típusú szerkezet lehet, mert a réselésébe nem fér bele terepgumis kerék. Ezért a tároló rekeszek közti részre kell betolni a bringát, akkor meg a fele kilóg az úttestre, a másik fele meg a járdára. Mindkét helyen útban van. Sem az autók, sem a gyalogosok nem férnek tőle rendesen. Ráadásul nem is igazán van biztonságban ott a bringa. Ezért aztán betoltam a bejárati járdára, és a kis kerítéshez rögzítettem.

Felmentem az emeletre bejelentkezni, majd vártam a soromra, és közben megláttam a földszinten a gondnokot, egy fűrészlappal a kezében. Valahogy rossz érzésem támadt, mert láttam kimenni az udvarra, ahol állt a bringám. Leszaladtam utána, és ott találtam a bringa mellett, éppen lefűrészelni készült a lakatot.

Nagyin felháborodtam, hogy mégis hogy gondolja más tulajdonában kárt tenni. Azzal indokolta, hogy nem jó helyen áll, mert a tároló nem itt, hanem az utcán van. Elmondtam neki a kifogásaimat, és igaz nem éppen úri stílusban dicsértem észbeli képességeit, és kivittem az utcára a bringát.

Majd bementem a rendelésre, már vártak, úgy hogy a felháborodás még bennem volt.

A doki meg az aszisztens is elítélték az eljárást, de a doki hozzátette, hogy az a bejárat a kerekesszékes betegek bejárata. Akkor viszont rajtam volt a meglepődés sora, hogy ezt miért nem mondta a gondnok, vagy miért nem írják ki, ha már nekem nem volt ennyi eszem, hogy kitaláljam, de ha ki lenne írva talán észrevettem volna.

Ezután lefelé jövet megkerestem a gondnokot, és elnézést kértem tőle, de azt is mondtam neki, hogy legalább írják ki, hogy az a kerekesszékes emberek bejárata.

Mondanom sem kell, hogy még ma sincs kiírva, de a bringát az utcára kötöttem ahhoz az ócska, nem biztonságos tárolóhoz.

Találkoztam a gondnokkal is, és kiderült, hogy észrevette, és figyelte a bringámat, hogy nehogy elvigye valaki.

De jó lenne, ha mindenben, legalább ilyen szintem megértenénk egymást!

20,-Km!

Ezt a fotót jan.18-n készítettem. Itt még mindkét ága megvolt a vízbe dőlt fatörzsnek. A sima víztükörben egy szabályos ily képét mutatja.

Ma ugyanaz a fatörzs már szétfagyott, és egyik ága beledőlt a vízbe. Most egy vízből kiemelkedő krokodilra emlékeztet.
A teljes vízfelület fagyott, de már sok helyen feltör a víz a jég tetejére.

Ma megint nagyon jó idő van, és nem hagytam ki a bringázást. 11 óra után indultam, és a szokásos útvonalon hajtottam végig. Hogy meddig megyek, megcsinálom-e a 20km-t, azt attól tettem függővé, hogy milyen erős szembe szélben kell hajtanom.

Mondhatom, hogy csak egy kis tavaszi szellőcske volt, így egyre biztosabbra vettem, hogy végig megyek. A táj, még télies, madarak sem énekelnek, de a levegő, és a napfény nagyon jó volt.

A földutak elég sárosak, de árnyékos részeken még a hó is látszott. Azon a kis halásztelepülésen, ahol a Mirci macska lakik szabályos lekvár szerű sár van. Alig bírtam a bringát keresztül hajtani. Állandóan attól féltem, hogy le kell tenni a lábam, akkor elmerül a cipőm a folyékony latyakban.

Eddig mindig azt gondoltam, hogy szívesen laknék ott, de most rájöttem, hogy nem nekem való, borzalmas.

Aztán mikor innen kijutottam a Hárosi Dunapartra, akkor már nagyon nem bántam, hogy elbringáztam odáig.A z M0-s alatt nem mentem át, részben, mert ott is nagy sár volt, részben, mert nem tudom, hogy mi van a lovarda kutyáival, és már régen megtanultam, hogy jobb a békesség. Hát most is betartottam. Így 4km-t megint másfelé kellett megtennem.

Ennek a Dunapartnak a szépsége most is megragadó, nem csak tavasszal és nyáron. Nem bánom, hogy elbringáztam odáig!

Újra a bringaúton.

Sokan voltak kint családostul bringázni, vagy sétálni.

Egy hölgy aki nem csak a kutyákat sétáltatja, de a madarakat is szívesen eteti.

A túlsó part még igen csak téli képet mutat.

Nagyon szép időre ébredtünk, és nagyon csábított, hogy menni kéne bringázni.

Déltájban nem vártam tovább, elindultam. Egy kicsit fújt a szél, majdnem visszafordultam a Dunapartról. Féltem, hogy nagyon fogok fulladni, és nehezen bírom hajtani visszafelé a bringát.

De erőt vettem magamon és tovább mentem. Nem bántam meg, mert elült a szél, és nagyon kellemes lett azút Sokan voltak kint családostul, bringázni, vagy kutyát sétáltatni.

Volt egy érdekes találkozásom is. Az általam "Írtásnak" nevezett terület mentén már messziről láttam egy férfit aki éppen ott fotózott ahol én is szoktam. Nevezetesen a "sídomdnak" nevezett fermedvényes feltöltés irányában. Nem tudom miért, amellett, hogy szimpatikus volt, valahogy gyanús is volt az illető. Ugyan is van egy fórum ahol a környékünkről lehet olvasni, és írni, és egymással gondolatot cserélni. Természetesen mind ezt fotókkal is szoktuk illusztrálni. Ezt tette gyanússá a dolgot. Meg szólítottam az illetőt, és kiderült, hogy jól tippeltem, ő az egyik fórum társ. Most is éppen a témával kapcsolatban fotózott. Elég soká beszélgettünk, a régi területről, mert mint kiderült ő is a környéken töltötte a gyermekkorát, csak egy néhány évvel később mint én. Kellemes beszélgetés volt.

Majd elköszöntünk egymástól, és én még tovább mentem, de most csak 15,-km-t csináltam.

Én most itt nem fotóztam, sőt az út mentén sem, mert még nagyon télútóji a táj. Csak egy kettőt kattintottam.

Kaptam egy emailt.

A lovarda melletti településre vezető út.

A lovarda melletti kerékpár út. Éppen agy bringás hajt át. Nem sokkal ezután van a lovarda bekötő útja.
Kicsit később egy másik bringás után hajtva mentem át én is.


A település másik szélén egy a reggelijét kereső macska.:-))

A második emailom után, tegnap végre választ kaptam.
Arról értesít a lovarda tulajdonosa, hogy az illető dolgozó akit felelőssé tehető a szabadon szaladgáló kutyák, és így a támadás miatt, írásbeli figyelmeztetést kapott, Ezzel egy idejeüleg ígéri, hogy megakadályozzák a hasonló eseteket, a kutyák mozgásának korlátozásával, és neveléssel. A lovarda lehetséges bekerítéséről nem esett szó a levélben.
Őszintén szólva nekem ennyi elég, azért mert ha tényleg megelőzik a további támadásokat, akkor én elértem a célom, hogy senki ne kerülhessen abba helyzetbe amiből én alig tudtam kimenekülni.
Ma reggel már induláskor azon gondolkodtam, hogy át menjek, vagy ne menjek az ominózus szakaszon. Abba maradtam magammal, hogy még korai, és inkább nem!
De mire odaértem, eszembe jutott a levél, és benne foglalt ígéret, és a körülmények is úgy alakultak, hogy vettem a bátorságot és ÁTMENTEM!
Ugyan is a hídhoz közeledve megláttam az átjáróban egy futó embert. Gondoltam, ha őt nem bántják akkor talán engem sem. Vagy ha mégis akkor legalább ketten leszünk! Utána mentem, és szinte egyszerre mentünk át azon a szakaszon ahol szombaton elértek a kutyák.
A szívem a torkomban dobogott, teljesen leizzadtam, de átjutottam. oldalra nézve, láttam, hogy a lovak kint vannak a karámban, tehát a személyzet itt van. Kutyát nem láttam, és nem hallottam.
Mikor teljesen átértem, megálltam, és csináltam néhány fotót. Egy bringás éppen akkor ment abba az irányba amerről én jöttem, és majd ha megteszem a négy km-t, akkor arra kell visszamennem.
Volt, illetve van még egy lehetőség a visszajövetelre, a hatos út alatt át a városi bringaútra.
Ha visszafelé nem merek a lovarda mellett elmenni, akkor át megyek a városi szakaszra.
Visszafelé is jól alakult a dolog mert éppen amikor odaértem, hogy dönteni, hogy merre, akkor jött a város felől egy bringás, és becsatlakoztam mögéje, és így jöttem át visszafelé .
Mire kijutottam addigra megint teljesen leizzadtam, de túl vagyok rajta. A kutyákat nem láttam, tehát valóban korlátozták őke a szabad össze-vissza csatangolásban!
Azt még nem tudom, hogy ha éppen nem jön senki, akkor mit fogok tenni?!

Mint a fuvaros lova.......

Ez egy korábbi fotó, a bringa út menti, bejáratnak nevezett részről. Sem kerítés, sem kapu nincsen!

A lovarda melletti, aszfaltozott nyúlgát, egy arra járó fácánnal.

A közeli kis település egyik házának kerítése.

Vicces, de már majdnem olyan a bringám, mint a fuvaros lova. Amikor elérek ahhoz a szakaszhoz, amit a kutyák területének vélek, akkor egyszerűen nem megy tovább:-))
Persze, tudom, hogy nem magától csinálja, hanem az én félelmem még mindig akkora, hogy szinte reflexből fordítom a kormányt, és fordulok vissza. Tudom, hogy nem mehetek arra addig amíg nem vagyok biztos benne, hogy a kutyák nincsenek kint, mert félek tőlük, és a félélemnek szaga van, amit a kutyák nagyon is könnyen megéreznek, és ez még jobban irritálja őket.
Ez a szag azért van, mert ebben a lelki állapotban fokozottan verejtékezni kezd az ember, és azt érzik meg az állatok. Őket ez irritálja, és arra készteti, hogy zavarják el ennek a szagnak a hordozóját. Vagy ha nem sikerül elzavarni, akkor semmisítsék meg. Ez egy olyan tulajdonsága a kutyának, amit egy kutyatartó embernek illene tudni. Főleg ilyen típusú kutya esetén. Az ilyen típusú kutyákat egyáltalán nem lenne szabad olyan helyen tartani, ahol sok ember, netán gyerekek is megfordulnak. Már pedig egy nyilvános lovarda ilyen hely. Főleg amikor még külön gyerek programokat, gyerek táborozást is szerveznek. Ráadásul kerítés nélküli területen, ahol a közelben egy családi házas lakóterület is van!
A szombat reggel elküldött emailremre nem jött semmi válasz, ezért el küldtem egy sürgető levelet, és közöltem ha erre sem kapok választ, akkor ez ügyben a következő kérdéseimet a a kerületi jegyzőnek fogom fel tenni!

A reggeli bringázásaimat nem fogom elhagyni, legfeljebb más útvonalat keresek.
Ma már kipróbáltam egy útszakaszt, hogy hány km-t tudok vele hozni, mert egyáltalán nem tetszik, hogy mióta történt a támadás, azóta nincs meg a napi 20km.

Ma is voltam bringázni,de......................

Ott az átjáró túloldalán tudtam megszabadulni a támadó kutyáktól. Ma nem mertem ennél tovább menni. Bringások , motorosok jöttek, mentek, de én nem mertem nekivágni!

Pöttyös Mirci, aki ma is olyan kedves, és barátságos mint mikor hónapokkal ez előtt, utoljára találkoztunk.

Kicsit soványabb, mint régen volt, de már itthon a gazdi, és majd lesz miből összeszednie magát!:-))

Igen, ma is voltam bringázni, de nem mertem végig menni a szokásos távon. Mikor eljutottam az M0-s Hárosi hídjához, szabályos félelem vett rajtam erőt, és leszálltam a bringáról, még mi előtt elértem volna azt a részt amit, szerintem a kutyák a maguk terület határának tekintenek.
Szombaton, amikor a támadás történt, küldtem egy mailt a lovardába, a honlapjukon levő címre.
Leírtam a történteket, és kértem őket, hogy válaszoljanak, mit szándékoznak tenni, a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Ez idáig még valahogy nem sikerült nekik időt szakítani, a válaszra.
Reggel, ahogy álltam és fotóztam, néhány bringást és motorost láttam átjönni azon a szakaszon. A hídról is jött egy bringás aki arra felé ment. Ezt a fiatalembert szinte minden reggel látom erre bringázni. Egészen biztos dolgozni jár ezen az útvonalon. Amikor láttam, hogy megáll a híd alatt utána mentem, és elmondtam neki, hogy mi történt szombat reggel. Először csodálkozott,de aztán felajánlotta, hogy át kísér a kritikus szakaszon, de én így sem mertem vállalni, mondván vissza is kell jönni. Még az sem jutott eszembe, hogy van egy átjáró a hatos út alatt, ahol be lehet jutni a városi szakaszra.
Nem tudom, hogy mikorra múlik el ez az érzésem, de ma még nagyon világosan, és elevenen él bennem ami történt. Állandóan annak a kutyának a fejét látom amelyik a jobb oldalamon támadott, és majdnem sikerült neki megelőznie. Az alatt a néhány pillanat alatt láttam magam amint a kutyáknak sikerül feldönteni, és még csak védekezni sem tudtam volna.
Néha annyira elevenek ezek a képek, hogy tegnap este nem tudtam elaludni tőlük. Állandóan azt a, fehér fogakat villogtató, fekete kutyafejet láttam magam előtt.

Azért jó is történt menet közben. Megint találkoztam azzal a kis fehér macskával, akit egy ismerősöm hathatós segítségével ivartalanítottak. A gazdija hosszabb ideig külföldön volt, ráadásul a szomszédok odavittek az udvarba egy gyönyörű skót juhász kutyát. Azt nem tudom, hogy a kutya bántotta, vagy zavarta-e a macskát, de nagyon úgy nézett ki, hogy a macska ezt nem is akarta kipróbálni, mert miután a kutya odakerült, azóta nem láttam a macskát.
Azért ez érdekes, meg jött a gazdi, előkerült a macska.
Mondja még valaki, hogy a macskák csak a helyhez ragaszkodnak:-))