Nem tévedtem! Ma is ott volt.

Névre szóló személyes iratok.

Törvényeket, rendeleteket tartalmazó közlönyök.

A papírhegy mennyisége talán jobban megítélhető egy távlati felvételen.

Hivatalos pecsét, és aláírások egy személyes dokumentum alján!

A másik blogban leírtak miatt lelkileg nagyon elfáradtam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek bringázni. Muszáj volt egy kicsit felfrissülni, kiszellőztetni az agyam, egy kis lelkierőt gyűjteni. Ráadásul, mikor utoljára kint voltam láttam egy hatalmas papírkupacot, amit csak autóval lehetett oda vinni, mert annyi volt.

Nem kora reggel mentem, mert más elfoglaltságom adódott, amit feltétlenül meg kellett oldani!

Délelőtt nagyon jó idő volt ezért úgy tíz óra tájban el is indultam. Ahhoz képest hogy hétköznap van meglepően sok gyerekes családdal találkoztam. Lehet, hogy még iskolai szünet van, és talán még a családi bringázás a legolcsóbb elfoglaltság. Hasznosnak nagyon hasznos, mert jó levegőn végzett mozgás, ráadásul együtt van a család. A gyerekek szempontjából ez sem elhanyagolható körülmény!

Végig mentem a szokásos úton, és láss csodát:-) Meg van a papír kupac, hiánytalanul! Csináltam néhány fotót, mert legutóbb annyira meglepődtem a látványtól, hogy elfelejtette fotózni. Hát nem tévedtem, tényleg ott volt, és ott van!

Ide is teszek néhányat.

30,-km!

Ma túl mentünk a lovardán, és a nyúlgát mellett ezzel a szépséggel találkoztunk.

Úgy látszik szimpatikusok voltunk neki, mert jó alaposan megvizsgált bennünket.

Őt a híd alatti bringa terelőút mentén láttuk. Szerintem egy vemhes nőstény. Ki tudja mi lesz a kölykeivel, ha megszületnek. Ez most munkaterület, komoly földmunkák folynak, mert az M§-s utat szélesítik.

Már megint napi rendszerességgel bringázom. Néhány napja átálltam a kora reggeli indulásra.

Egy kicsit csípős a reggeli levegő, de már nincs annyira hideg.

Van egy kedves bringás ismerősöm akit tavaly bringázás közben ismertem meg. Gyakran találkoztunk a bringaúton és egyszer csak megbeszéltük, hogy a jövőben ne hagyjuk a véletlenre, hanem beszéljük meg, hogy mikor megyünk. Nem kötelező együtt menni, de szólunk egymásnak, és ha mindketten tudunk akkor együtt megyünk.

Ma reggel már lent jártam Budatétényben amikor a Rózsika rám telefonált, hogy megyünk-e, mondtam, neki, hogy én már megyek, de visszafordulok, hogy eléje menjek. Akkor már benne volt az órámban, meg a lábamban 8km.

Így visszafordultam, és a találkozás után együtt folytattuk az utat. Ilyenkor nem sietünk, időnk van, és jókat beszélgetünk. Közben csinálok néhány fotót, ha valami érdekeset látok. Aztán az is előfordul, hogy annyira meglepőt látok, hogy egyszerűen elfelejtem, hogy le kéne fotózni. Ma is így jártam! Ugyan is ráakadtunk egy nagy halom kidobott papírra ami első látásra reklámújságoknak nézett kei, de mikor jobban megnéztük, láttuk, hogy egy nyolcadik kerületi iskola irattárát üríthették ki, mert elég sok hivatalos irat is van a gyűjteményben.

Holnap, ha nem esik az eső megint megyünk, és akkor csinálok néhány fotót. A környezet szennyezésén kívül az is felháborító, hogy személyes iratok is vannak a szemétben!

Így tanul a gyerek!

Ő nem a kacsakergető kisgyerek. A virágot szereti, és mily hihetetlen tudja, hogy nem szabad letépni, mert akkor elhervad. És ezt az anyukája mondta neki! Ez a kisgyerek is tanult valamit:-) Jót? Igen! Örök életében becsülni fogja a virágot!:-) Gratulálok anyuka!

Egy ilyen kacsát kergetett az a kisgyerek akinek a szülei nem is gondolták, hogy rá kellene szólni a gyerekre! Ez a gyerek is tanult valamit! Jót? Nem biztos, sőt biztos, hogy rosszat! Gratulálok kedves szülők!

Már egy ideje megint napi rendszerességgel bringázom. Még nem kora reggel, mert elég hűvös van, és semmi sem kötelez arra, hogy csakis reggel hat órától délelőtt tízig lehet bringázni. Különben sem szeretem a megrögzött ragaszkodást a szokásokhoz. Gyakran a már jól ismert déli Duna szakaszon tekerek, de van hogy másfelé is elmegyek. Különösen akkor ha valami elintézni való akad. Ilyenkor, ha vásárolni kell akkor útba ejtem valamelyik lehetőséget, és a bringa hazahozza a csomagot.

Ma is elindultam, úgy tíz óra tájban. Most nem dél felé mentem, hanem eltekertem a Lágymányosi öbölbe. Már egyre szebb, sok friss zöld, néhány virág is mutatkozik már. A gyep is nagyon szépen gondozott. A még üres pavilonokat is kezdik berendezni. Mindig vannak kint családok kicsi gyerekekkel, a játszótér is mindig tele van. Főleg hétvégén, ezért szeretek inkább hétköznap menni. Nem a gyerekek zavarnak, hanem miután csak ez az egy ilyen lehetőség van a kerületben, ezért kicsi arra, hogy a gyereke is, meg a bringások is biztonsággal elférjenek. Azt hiszem, hogy nem a családoknak, és a kicsi gyerekeknek kell másfelé menni, hanem hétvégén a bringásoknak!

Ma igen jól ellehetett férni, voltak anyukák gyerekekkel, idősebb emberek sétálni, pihenni, és egymással beszélgetni.

A kacsák nagyon szelídek. Egy pár éppen előttem totyogott át az úton. Meg is álltam fotózni, de mire előszedtem a gépet, már csak a tojót tudtam lekapni, és már a füvön sétált.

Visszafelé jövet, egy másik részen egy kicsi gyerek egy elég nagy homokozólapáttal a kezében kergetett a kacsát. A kacsa szaladt a gyerek utána, a szülők meg nevetve nézték a gyakorlatot végző gyereküket. Megálltam és vártam egy kicsit, hátha rászólnak a gyerekre. Nem tették!

Tudom, hogy nem igazán hálás dolog, de én nem bírtam szó nélkül, és szépen kértem a kisgyereket, hogy ne zavarja a kacsát. A gyerek azonnal megállt, a szülők meg igyekeztek megnyugtatni, hogy nem bántja, nem lesz semmi baja! A legszebb a volt, hogy " Mi is szeretjük az állatokat"!

Nem akartam sem oktató napot tartani, sem elmérgesíteni a helyzetet, úgy hogy a kisgyereknek kezdtem dicsérni a lapátját, és kérdezgettem, hogy mit fogsz vele csinálni?

Persze válasz nem jött, de nekem kedvem lett volna megkérdetni, hogy hogyan szeretik az állatokat, gyerekjátékként, vagy a tányéron ebédnek?

Nem csak szépet láttam, hanem szomorút is.

A koszorú amit egy ember emlékére dobtak a Dunába!

Megint voltam bringázni, mert nagyon szép idő volt.

Az út egy szakaszán meglepően sok gyalogos embert láttam. Valahogy nem sétáló, kiránduló családnak néztem őket. Nagyon csendesen magukba fordulva, egymást támogatva mentek. Egy idősebb nőt két fiatal támogatott. Először nem tudtam mire véljem a dolgot, mert eddig még ennyi embert egy csoportban nem láttam errefelé. A hangulatukon valami szomorúságot éreztem, és igyekeztem őket úgy kerülni, hogy ne nekik kelljen nekem utat adni. Majd ahogy elkerültem őket, az egész szituációból arra következtettem, hogy ez biztos egy temetés volt, amikor is a hamvakat a Dunába szórták!

Majd visszafelé megláttam a víz felszínén egy koszurút. Szépen, méltóságteljesen úszott. A szalagok elterültek a vízen, mintha a koszorú uszonyai lettek voltak.

Kellemest a hasznossal.

A párás levegőben alig látszott a szemben levő, Csepeli víztorony.

A csepeli erőmű kéményeinek füstje, eltakarta a napot.

Ma kellett menni a három hónapos orvosi ellenőrzésre. Az idő szépnek ígérkezett, úgy hogy bringával mentem. Az igaz, hogy szerencsés vagyok, mert ha már orvoshoz kell menni, legalább nem nagyon messzire. Fél tízre kellett menni, a levegő még egy kicsit csípős, meg párás volt. Ennek megfelelően fulladtam egy kicsit, de nem volt vészes. Pont ezért kellett menni ellenőrzésre.

Legutóbb mikor ott jártam nagyon felháborodtam a rendelő gondnokának az eljárásán. Történt ugyanis, hogy a bejáratnál csak az utcán van egy elég labilis bringatároló. Valami régi típusú szerkezet lehet, mert a réselésébe nem fér bele terepgumis kerék. Ezért a tároló rekeszek közti részre kell betolni a bringát, akkor meg a fele kilóg az úttestre, a másik fele meg a járdára. Mindkét helyen útban van. Sem az autók, sem a gyalogosok nem férnek tőle rendesen. Ráadásul nem is igazán van biztonságban ott a bringa. Ezért aztán betoltam a bejárati járdára, és a kis kerítéshez rögzítettem.

Felmentem az emeletre bejelentkezni, majd vártam a soromra, és közben megláttam a földszinten a gondnokot, egy fűrészlappal a kezében. Valahogy rossz érzésem támadt, mert láttam kimenni az udvarra, ahol állt a bringám. Leszaladtam utána, és ott találtam a bringa mellett, éppen lefűrészelni készült a lakatot.

Nagyin felháborodtam, hogy mégis hogy gondolja más tulajdonában kárt tenni. Azzal indokolta, hogy nem jó helyen áll, mert a tároló nem itt, hanem az utcán van. Elmondtam neki a kifogásaimat, és igaz nem éppen úri stílusban dicsértem észbeli képességeit, és kivittem az utcára a bringát.

Majd bementem a rendelésre, már vártak, úgy hogy a felháborodás még bennem volt.

A doki meg az aszisztens is elítélték az eljárást, de a doki hozzátette, hogy az a bejárat a kerekesszékes betegek bejárata. Akkor viszont rajtam volt a meglepődés sora, hogy ezt miért nem mondta a gondnok, vagy miért nem írják ki, ha már nekem nem volt ennyi eszem, hogy kitaláljam, de ha ki lenne írva talán észrevettem volna.

Ezután lefelé jövet megkerestem a gondnokot, és elnézést kértem tőle, de azt is mondtam neki, hogy legalább írják ki, hogy az a kerekesszékes emberek bejárata.

Mondanom sem kell, hogy még ma sincs kiírva, de a bringát az utcára kötöttem ahhoz az ócska, nem biztonságos tárolóhoz.

Találkoztam a gondnokkal is, és kiderült, hogy észrevette, és figyelte a bringámat, hogy nehogy elvigye valaki.

De jó lenne, ha mindenben, legalább ilyen szintem megértenénk egymást!

20,-Km!

Ezt a fotót jan.18-n készítettem. Itt még mindkét ága megvolt a vízbe dőlt fatörzsnek. A sima víztükörben egy szabályos ily képét mutatja.

Ma ugyanaz a fatörzs már szétfagyott, és egyik ága beledőlt a vízbe. Most egy vízből kiemelkedő krokodilra emlékeztet.
A teljes vízfelület fagyott, de már sok helyen feltör a víz a jég tetejére.

Ma megint nagyon jó idő van, és nem hagytam ki a bringázást. 11 óra után indultam, és a szokásos útvonalon hajtottam végig. Hogy meddig megyek, megcsinálom-e a 20km-t, azt attól tettem függővé, hogy milyen erős szembe szélben kell hajtanom.

Mondhatom, hogy csak egy kis tavaszi szellőcske volt, így egyre biztosabbra vettem, hogy végig megyek. A táj, még télies, madarak sem énekelnek, de a levegő, és a napfény nagyon jó volt.

A földutak elég sárosak, de árnyékos részeken még a hó is látszott. Azon a kis halásztelepülésen, ahol a Mirci macska lakik szabályos lekvár szerű sár van. Alig bírtam a bringát keresztül hajtani. Állandóan attól féltem, hogy le kell tenni a lábam, akkor elmerül a cipőm a folyékony latyakban.

Eddig mindig azt gondoltam, hogy szívesen laknék ott, de most rájöttem, hogy nem nekem való, borzalmas.

Aztán mikor innen kijutottam a Hárosi Dunapartra, akkor már nagyon nem bántam, hogy elbringáztam odáig.A z M0-s alatt nem mentem át, részben, mert ott is nagy sár volt, részben, mert nem tudom, hogy mi van a lovarda kutyáival, és már régen megtanultam, hogy jobb a békesség. Hát most is betartottam. Így 4km-t megint másfelé kellett megtennem.

Ennek a Dunapartnak a szépsége most is megragadó, nem csak tavasszal és nyáron. Nem bánom, hogy elbringáztam odáig!

Újra a bringaúton.

Sokan voltak kint családostul bringázni, vagy sétálni.

Egy hölgy aki nem csak a kutyákat sétáltatja, de a madarakat is szívesen eteti.

A túlsó part még igen csak téli képet mutat.

Nagyon szép időre ébredtünk, és nagyon csábított, hogy menni kéne bringázni.

Déltájban nem vártam tovább, elindultam. Egy kicsit fújt a szél, majdnem visszafordultam a Dunapartról. Féltem, hogy nagyon fogok fulladni, és nehezen bírom hajtani visszafelé a bringát.

De erőt vettem magamon és tovább mentem. Nem bántam meg, mert elült a szél, és nagyon kellemes lett azút Sokan voltak kint családostul, bringázni, vagy kutyát sétáltatni.

Volt egy érdekes találkozásom is. Az általam "Írtásnak" nevezett terület mentén már messziről láttam egy férfit aki éppen ott fotózott ahol én is szoktam. Nevezetesen a "sídomdnak" nevezett fermedvényes feltöltés irányában. Nem tudom miért, amellett, hogy szimpatikus volt, valahogy gyanús is volt az illető. Ugyan is van egy fórum ahol a környékünkről lehet olvasni, és írni, és egymással gondolatot cserélni. Természetesen mind ezt fotókkal is szoktuk illusztrálni. Ezt tette gyanússá a dolgot. Meg szólítottam az illetőt, és kiderült, hogy jól tippeltem, ő az egyik fórum társ. Most is éppen a témával kapcsolatban fotózott. Elég soká beszélgettünk, a régi területről, mert mint kiderült ő is a környéken töltötte a gyermekkorát, csak egy néhány évvel később mint én. Kellemes beszélgetés volt.

Majd elköszöntünk egymástól, és én még tovább mentem, de most csak 15,-km-t csináltam.

Én most itt nem fotóztam, sőt az út mentén sem, mert még nagyon télútóji a táj. Csak egy kettőt kattintottam.