Újra a bringaúton:-))

Már egy ideje megint naponta bringázom valamennyit. Van amikor megvan a napi 20km, de többnyire még valamivel kevesebb, és ha meg van akkor az is előfordul, hogy kihagyom a következő napot.

Ilyen szépen kinyílt barkát láttam.

Megnyitott a Dunaparti  Megálló című  palacsintázó, és szórakozó hely. Nagyon jól mehetett a bolt, mert idén már két emeletes busz is van!:-)

Ma délután is kimentem, és legnagyobb örömömre  összetalálkoztam a kettes számú bringás barátnömmel. Megálltunk beszélgetni, és a sok jövő-menő bringás között egyszer csak ismerősnek tűnő bringásokat véltem felfedezni. A tavalyi kedves kutyás ismerőseim egyikét, egy három kutyás házaspárt. A vicc a dologban az, hogy először a kutyákat ismertem meg, és csak aztán az embereket:-) A kutyák annyira örültek nekem, hogy majd felborítottak bringástól. Én legalább annyira örültem nekik, és a nagy örömködés közben még a fotózást is elfelejtettem. Boldog vagyok, láttam őket: Negrót, Fülest, és a gazdáikat. A harmadik kutyus Lédi nem volt velük, mert ő már öreg, és reumás is, és most messzebbre mentek amit ő nem nagyon bírt volna!      

Tudom, hogy segíteni kell, de hogyan!?

A bringaút mentén már több esetben segítettem emberen és állaton egyaránt. Volt, hogy egész éjszaka szórakozó fiatalok reggelre magatehetetlen állapotban hevertek a földön, volt hogy cukorbeteg fiatalembernek defektes volt a bringája, és Érdre kellett mennie, mert ott lakott, és csak otthon volt gyógyszere. Volt, hogy állatot kellett menteni, volt hogy nem találtok az utat, és még ki tudja mi minden eset fordult elő, ami mellett az arra járók szó nélkül elmentek. Nekem sohasem sikerült, de valahogy nem is akartam. Egyszer mentem el földön heverő emberek mellett, akkor sem mentem messzire, mert valahogy muszáj volt visszamenni és segíteni. Eddig még mindig megtaláltam azt a módot hogy segíthessek. Volt hogy észre sem vette akin segítettem, volt hogy nem győzte köszönni, hogy egyáltalán megálltam, és még segítettem is! Eddig ez valahogy így működött! De most félek, hogy kudarcot vallok a szándékommal!

A következő történt, és még történik is folyamatosan. A Duna parton, a 11. és a 22. kerület határán, a Hosszúréti patak, és a volt4-s számú házgyár épülete közötti szakaszon egy fiatal nő, megtalálta a már korábban, valaki által kidobott kanapét, és azon tölti az éjszakáit! Addig amíg kánikulai nyári melegek voltak az éjszakák, még csak-csak elment valahogy. De október közepe táján amikor az éjszakák már elég hűvösek, és egyre hűvösebbek lesznek, sőt nem sokára bejönnek a fagyok, nem jó megoldás, sőt mondhatnám, hogy életveszélyes megoldás! Nem tud annyira betakarózni, még akkor sem ha van mivel, hogy ne hűljön le veszélyesen a test hőmérséklete. De egyenlőre nincs is megfelelő takarója, és már az éjszakák 4-5 fokos hőmérséklete is életveszélyes! Felteszem, hogy tápláléka sincs megfelelő, akkor meg éppen életveszélyes helyzetben van egy fiatal nő! Egy ember aki talán a nem is a saját hibájából került ilyen kétségbeejtően kiszolgáltatott helyzetbe!

Úgy gondolom, hogy mindenkinek kötelessége a segítség nyújtás! Egyenlőre még nem találtam olyan szervezetet aki segített volna, mert még ma reggel ott találtam a fiatal nőt.

Nem adom fel, tovább keresem a lehetőséget, azt szervezetet, vagy hivatalt, vagy bármit ami, vagy aki segíthet ezen az emberen! Mert ő is ember, még ha valamilyen oknál fogva a társadalom peremére is került!!!!

Dühös, és elkeseredett vagyok!

Ma reggel, a szokásomhoz híven megint elindultam a bringaúton. Kicsit határozatlan voltam, hogy kifelé vagy befelé induljak-e, de végül kifelé indultam.

Szép, csendes, napsütéses idő volt, és szombat lévén nem volt sok bringás az úton. Jó hangulatban haladtam, közben azon gondolkodtam, hogy visszafelé bemegyek a budafoki piacra, veszek gyümölcsöt, meg tegnap azt mondták, hogy a magokat áruló ember szombatonként szokott jönni. Ugyan is napraforgó kellene vennem, mert rendszeresen idejár egy zöldike pár enni, és már lassan elfogy a napraforgó.

Így gondolkodtam, amikor is egyszer csak egy kanyar után, a vízművek egyik telepe előtt, a kerítés mellett megláttam a gyönyörű napsütésben, összebújva, ezt két kölyök macskát. Ahogy megláttak az egyik eltávolodott, valószínű ő a félősebb. Azt hittem elájulok! Szerintem ezeket ide kirakta valaki, és a sorsra bízta, hogy mi lesz velük. Kb 10-12 hetes kölykök lehetnek.
Szombaton erre nincs sok autó, de néhány azért előfordul. A vízművek telepén mindig vannak emberek. Ha van bennük egy kis lélek, meg jó érzés akkor nem bántják őket, talán még enni is adnak nekik.
Mikor visszafelé jöttem, éppen az úttesten ettek valami. Nem mertem odamenni megnézni, hogy mit, mert nem akartam elriasztani őket. Meg az az igazság, hogy csak hiú reményeket keltenék bennük, mert én nem tudok velük mit kezdeni. Bízom benne, hogy a vízműveknél kapnak valami könyörületet, és ellehetnek valahogyan.Ez a látvány egy kicsit enyhítette a dühömet, mert ő a saját postaládájukon napozott. Őt már jó néhányszor láttam errefelé, neki jó gazdái lehetnek, mert ahhoz képest, hogy kijáró macska, jól néz ki.
Ennek a fának kidöntését láttam, mert éppen akkor arra jártam. Útban volt szegény az útépítésnek, és ezért kellett meghalnia. Az óta már rengeteg földet, és tömörítő anyagot hordtak ide, hogy feltöltsék a talajt a megfelelő szintre, mert a M0-t szélesítik.

Kézcsók a bringaúton.

Itt történt a leírt eset:

Ma reggel megint segíteni kellett. Az még nem is lenne baj, mert bárkivel előfordul, hogy segítségre szorul. A baj az, hogy megint az éjszakai szórakozás után hazafelé tartó fiatal emberek kerültek bajba.

Nem messze a korábbi bejegyzésben, már leírt Duna parti szórakozóhelytől három fiatal ember, eléggé kapatos állapotban próbált használhatóvá tenni egy sérült bringát. Ahogy elmentem mellettük, szinte csak úgy mellékesen odaszóltak, hogy nincs-e egy 8-s villáskulcsom. Miután szerszámot , és egyéb dolgot ami alapvető egy hosszabb útra szüksége lehet, hordok magammal, megálltam és mondtam, hogy valószínű van. Szokatlan lehetett a dolog, mert az egyik fiu odaszólt hogy horgászni tetszik? Mondtam neki, hogy nem hanem bringát javítani! Ettől kellőképpen meglepődött, és nem szólt többet.

Sajnos nyolcas kulcsom éppen nem volt, de tippet adtam, hogy lehet kinyitni egy pénzérme segítségével, egy nagyobb méretű kulccsal egy csavart. Akkor láttam, hogy a bringa javíthatatlan, mert a hátsó váltó darabokban van, a fogaskerekek szét potyogtak, és egyik másik alkatrész eltört. Egészen biztos, hogy egy nagyot esett vele a fiú. A kapatosságát a bringa bánta. Mehetett haza gyalog, ráadásul egy kölcsön bringa volt. Annyit tudtunk tenni azzal a fiúval aki valamennyire beszámítható volt, hogy a bovdent mentve a maradékot rögzítettük a palacktartóhoz. Így legalább ellehetett tolni a bringát.

Ekkor történt egy, számomra nagyon meglepő dolog. Az a fiú aki kénytelen volt gyalogolni, vagy a bringát mint egy rollert hajtva hazamenni, odajött hozzám nyúlt a kezem után. Nem értettem mit akar, azt hittem, hogy a kezén mutatni akar valamit, de nem, megfogta a kezem egy szabályos kézcsókkal illette. Amennyire a kapatossága engedte meghajolt, kezet csókolt, és megköszönte, hogy egyáltalán megálltam és segítettem amennyit lehetett. Elmondta, hogy ő motoros, de még nem tapasztalt ilyet, hogy ennyire fenntartás nélkül segítene valaki.

Mondtam neki, hogy sajnos itt nem ez az első eset, mert szórakozás közben gyakran elfelejtik, hogy valahogy haza is kell menni, és szinte mozgás képtelen állapotba hozzák magukat.

Elköszöntünk egymástól, és mondtam nekik nagyon vigyázzanak magukra hazafelé!

Már nem csak macskákat kell menteni.............

Egy emeletes buszból kialakított kiszolgáló rész. Szerintem nagyon hangulatos:-)

A placc ahol a vendégek szórakozhatnak Itt kért segítséget a két fiú!

Idén már másodjára fordul elő, hogy a hétvégi bringázásomat ember mentés tarkítja.

Néhány éve telepítettek a Duna partra, a bringaút mellé, egy nyári szórakozóhelyet a fiataloknak.

Persze nem csak fiataloknak, de többnyire ők szórakoznak, zene mellett hajnalig. Alkoholos italokat is felszolgálnak. Az az érzésem, hogy más, az alkoholnál sokkal veszélyesebb dolgokat is.

Többször előfordult, hogy hétvégén még akkor is ott zenéltek és szórakoztak, amikor kora reggel bringázni mentem. Olyankor nem szívesen mentem arra, mert néhányuk elég kötekedő, és számukra érdekes látvány egy idős ember a bringán, és még érdekesebb, ha az illető nő! Már elég elmúlt azaz idő amikor megtudtam magam védeni akár fizikailag is, ma már a reflexeim sem igaziak, mire felveszem az ütemet, már régen mozgásképtelenné is tettek! Ezért aztán ilyenkor inkább másfelé mentem.

Két hete is kifelé még elkerültem őket, mert szinte hangzott a környék a gépzenétől. Visszafelé jövet csend volt, gondoltam már bezártak és elmentek, de legnagyobb meglepetésemre, nem messze a helytől állt egy kocsi, tőle nem messze meg a giz-gazban két fiatalember feküdt. Láthatóan aludtak, először elmenetem mellettük, de csak nem tudtam őket így ott hagyni, ezért visszafordultam. Ugyan úgy feküdtek mint korábban, pedig futók is, és más bringások mentek el mellettük. Körbe jártam őket, láttam, hogy lélegeznek, tehát vagy alszanak, vagy ami elég riasztó eszméletlenek. Megfogni nem mertem őket, mert egy álmából felriasztott ember azonnal támadhat. Bekapcsoltam a telefonom, hogy lássam, annak a hangjára hogy reagálnak és semmi. Ugyan úgy feküdtek tovább. Na ekkor hívtam a 112-t, hogy küldjenek valakit, mert valami nem stimmel a két fiúval. Nem vártam meg, hogy jöjjenek, így nem is tudom, hogy mi történt, de az óta egyszer sem rumliztak reggel.

Ma reggel a bringaút egy másik szakaszán találkoztam két gyalogos fiúval, akik láthatóan nem voltak színjózanok.

Visszafelé jövet ennek a szórakozóhelynek a placca mellet jött elém az egyik- akkor még nem is ismertem meg- hogy segítsek, mert a társa rosszul van, a telefonja meg lemerült és nem tud taxit hívni. Megálltam és hívtam egy taxit. Azt hiszem a taxisok már ismerik az itteni helyzetet mert nagyon gyorsan érkezett egy kocsi. Amikor ez a fiú szólt a társának hogy jöjjön mert itt a taxi akkor láttam, hogy nem is nagyon tud felállni. Kiderült, valószínű az eszméletlenségig itta magát. Kérdeztem a taxist, hogy így is vállalja-e a fuvart. Vállalta és elvitte őket.

Kár ezekért a fiatalokért, ha a szórakozást így képzelik, és ebben még jól is érzik magukat!

Sokkal többre lennének érdemesek!

Az öböl ma!

Egy magányos virág a zöldben:-)

A túlsó part.

A gyerekek vidám gurulós játéka:-))

A túlsó párt néhány részlete:-)

Egy fiatal fácska.

És egy csodálatos öreg facsoport a vízparton.

Miután ápolásra szoruló betegem van, nem megyek hosszú ideig, hosszú útra. Ezért ma sem mentem a szokásos bringautamon, csak rövidebbet, az öbölig. Érdemes volt, mert nagyon szép időben, nagyon jó hangulatban bringázhattam. Nem voltak sokan, mert hétköznap csak kicsi gyerekes anyukák, meg a nyugdíjas nagymamák, nagypapák tudnak kijönni.

Azért nagyon jó volt nézni a szép füves dombon összejött vidáman nevető gyerekeket, amint újra, és újra legurultak a dombon.

Erőgyűjtés!

A M0-s útépítése a Hárosi hídnál.

Hatalmas gépek az építkezésnél.

Szépen kizöldült bringaút.

Megint találkoztunk a Mircivel is.

Ma megint reggel mentem, azaz mentünk bringázni. Azért a többes szám, mert együtt mentünk azzal kedves bringás ismerősömmel, aki a nem túl régi életveszélyes egészségi gondja ellenére rendszeresen bringázik.

Az történt ugyanis, hogy egy alkalommal elindult bringázni, és csak a következő sarokig jutott, mert szívinfarktust kapott! Ez még tavaly késő ősszel történt. Érezte, hogy valami nagyon nem jó, mert erős baloldali, mellkasi fájdalma volt. Leszállt a bringáról, megfordult és elindult visszafelé. Elérte a házukat, felment, és a bringát is felvitte lifttel az emeletre, helyre rakta a bringát, és csak ezután hívta a mentőt. Egészségügyi lévén pontosan tudta, hogy mi a baj, így a mentőket részletesen tájékoztatta,ezért rohammentőt küldtek, és vitték a kórházba. A kórházi kezelés, és gyógyulás után szanatóriumba utalták. Minden orvostól azt kérdezte, hogy bringázhat-e még ha felépül. Egyedül a szanatóriumi orvos biztatta, hogy nagyon úgy néz ki , hogy igen! Bőven karácsony után jöhetett haza, és az volt az első kérdése, hogy megyünk bringázni?

Mentünk, és megfelelő fokozatosság után ma már velem egy szinten bringázik. Még annyit tennék hozzá a történetéhez, hogy tőlem hét évvel idősebb, 79 éves!